2010. jún. 21.

Cukkini paprikás „D ; V”


Még öt éve, amikor a 90 napos diétát követtem gyakran készítettem magamnak karfiol paprikást. Most látva a munkatársnőm cukkiniét, úgy döntöttem inkább erre vetemedek, mert a kockákra vágott zöldség inkább húshatású, mint a karfiol rózsák. Jó nem egy csirkehusi és nem is egy nokedlis paprikás, de üde és mennyeien finom. Pedig én húsevő létemre igen ritkán mondok zöldségre ilyet, de ez csúúúúúúcs.



Két cukkini vagy több a mérettől függ – 1 hagyma – 1 paprika – 1 paradicsom – 2 fokhagyma – só – bors – pirospaprika – majoránna –  tejföl – liszt




Egy kis olajon az apróra vágott hagymát majd, sorban a fokhagymát, a paprikát, paradicsomot megdinsztelünk, majd hozzáadjuk a borst, majoránnát és pirospaprikát. Felöntjük egy kis vízzel, hogy a paprika ne égjen oda. Addig készítsük elő a cukkinit, amit jól megmosunk, majd ízlés szerint kockákra vágjuk és hozzáadjuk az alaphoz. Sózzuk vagy ételízesítjük és még egy kis vízzel felöntjük, majd készre főzzük. Nem kell sok idő, inkább legyen roppanosabb mint elfőtt. A végén egy kis tejfölös habarással felöntjük és összefőzzük. A legfinomabb, ha egy kis szalonnát kockákra vágunk és zsrjára pirítjuk, mikor készítjük az alapot, de elhagyható. Jelen esetben puliszkával ette.

12 megjegyzés:

egycsipet írta...

Guszta!
Zöldbabpaprikást ettem már, nem volt rossz, de cukkinivel biztosan finomabb. :)

Livi írta...

Huh kész passz megszületett az elhatározás és megfőzöm :))) Eddig nem volt szimpi a cukkini, de ez valami mesésen néz ki. Neked elhiszem, hogy finom is :) Diétás is ezaaazzz ;)

ginko írta...

Nagyon megkívántam! :)

Ami írta...

Ezt én is el fogom készíteni, nagyon gustza!

Ottis írta...

Nagyon guszta, el fogom készíteni!

Kata írta...

Én is szeretem! az idén az előző szombaton volt először normális ára a cukkininek a piacon, így most már jöhet!

Gizi írta...

Szuper recept, nagyon guszta!!!
Én minden formában szeretem a cukkinit, már alig várom, hogy legyen a kertbe saját.:)

Bianka írta...

Köszi Lányok!
Tényleg érdemes kipróbálni, én sem hittem volna, hogy ennyire bejön majd.

Reka írta...

Erdekes recept. Mi nagyon szeretjuk a cukkinit, de ilyen formaban meg nem ettunk. Koszi az otletet.

Mary írta...

Nagyon guszta!

Andi írta...

Ezt azt hiszem kipróbálom a héten! Nagyon tetszik az ötlet!

Dia írta...

Felkeltetted az érdeklődésemet...