2010. aug. 17.

Diós hal

Ezen a hétvégén olyan halas kedvemben voltam, de nem jött az ihlet, meg pepecselni sem akartam túl sokat. Olyan mélabús. Pedig csodás programokat szerveztünk. Igazából megpecsételte az a tény, hogy elérkezett a másfél hónapot tartó parlagfű allergiám kezdete, ami most már 3 éve keseríti meg a nyár végeimet. Az bosszant, hogy nem érzek olyan intenzíven illatokat és ízeket. Szedek rá bogyót, de el kell teljen egy hét, hogy valóban használjon és akkor visszaáll a régi rend. Most férjem az előkóstoló. Az ő ízlésére hagyatkozom és ő hozzá igazítom az ízeket :)

Hal (naphal) – két marék dió – liszt – tojás – zsemlemorzsa – hal fűszer (csirke)

Mind többször írtam én a halat jobban szeretem csirke fűszerrel, mert akkor nem lesz olyan intenzív az íze, vagy inkább azt mondanám, hogy ízlésem alapján finomabb így :)
Semmi mást nem kell tenni, mint készítünk egy rántott halat, ahogy szoktuk, csak a zsemlemorzsába kisebb darabokra törünk diót.
Finom lett, hiszen már maga a pörkölt dió egy igazán mennyei ropogtatnivaló.
Salátával tálaltam, nem is kel hozzá más.

12 megjegyzés:

kempfcandi írta...

Átérzem allergiád én nem csak a parlagfűvel vagyok így!:(
Lekopogom még nem vészesen jött elő eddig....

Nem szeretem a halat, de ez nagyon guszti!!!!!!

Livi írta...

Huh jobbulást az allergiádra!!!!
A halacska jól néz ki :) Karácsonykor készíti anyu diós panírban a halat nálunk. Mivel én nem eszem megkértem, hogy a csirkét is így panírozza :)

Kata írta...

Akkor te jobban jártál a hallal, mint én:) határozottan jól néz ki, én csirkével szoktam ezt, hallal még nem jutott eszembe.

Mónika írta...

Ez finom lehetett!

Raindrop írta...

Na nem mondod, hogy megkívánom a haladat? Pedig nem vagyok halas, nagyon nem, de te még ezt is csodásan csinálod! :)
Jobbulást!

Dia írta...

Micsoda finomság? Nagyon jó!!!!

Névtelen írta...

Amiable fill someone in on and this fill someone in on helped me alot in my college assignement. Gratefulness you on your information.

gondaanyu írta...

Nagyon ügyes vagy, mindig érdekeseket főzöl. Ezt sima karajjal is lehet ugye ?

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Gondaanyu, csodás ötlet nagyon finom lehet karajjal is

Ildy írta...

Hal diós bundában? Ide vele!:) Sose ettem még.

Reka írta...

Az allergiaddal kapcsolatban, ugy tudom, a Ca-C vitamin kombinacio nagyon jol enyhiti, talan meg is szunteti egy ido utan.

Bianka írta...

Mindnekinek köszönöm

Réka köszönöm utánanézek. Már két éve egy nagyon jó gyógyszert szedek, csak az első napok gázosak, amíg elkezd hatni. A neve Aerius