2010. aug. 18.

Mexikóis egybefasírt

Esszük, így is, esszük úgy is. Ilyen, olyan húsból, de sosem elég belőle. Nagyon szeretjük, főleg a férfiak. Lehet hidegen melegen. Igen a fasírtról beszélek, amit mindig próbálok valamivel feldobni, hogy ne legyen egyhangú. Főzelékhez vagy csak úgy magában egy kis körettel is csodálatos. Így jött az ihlet, meg olvastam több helyen is, hogy mexikói zöldségkeveréket kell az alap húsba keverni.
Fél kiló darált hús – 2 tojás – 4-5 gerezd fokhagyma – pirospaprika – bors – só – majoránna – 2 zsemle – zsemlemorzsa – 3-4 nagy marék mexikói zöldségkeverék.

Készítünk egy fasírtot, mindenki ízlése szerint fűszerezze. Én a fent felsorolt alapanyagokat használtam. A zsömléket beáztatjuk, majd jól kinyomkodva a húshoz adjuk a fűszerekkel, tojásokkal, préselt fokhagymákkal együtt. Tegyünk egy kis zsemlemorzsát a masszába is, majd, ha jól megkevertük jöhet a zöldség. Szeretek kézzel dolgozni, mert akkor érzem, milyen állagot kapok.
Ha megvagyunk, formázzuk meg és hempergessük zsemlemorzsába. Olajozott tepsiben pár korty víz hozzáadásával 180 fokon először fedő vagy fólia alatt, majd nélküle süssük készre. Stefánia szelet mintájára formázzuk.

13 megjegyzés:

Ami írta...

Ez nagyon gusztán néz ki! :)
(bár csak kisbetűsen, szégyelve írom, hogy az egybesült fasírtért nem rajongok, de lehet csak azért, mert még nem sikerült igazán finomra készítenem-de ezt tutira ízlene ;)

Évi írta...

Hűű ez nagyon guszta,bár lenne időm főzni,de hozhatnál egy adagot :)
lemaradok a sok finom receptedről..de igérem pótolom.

Andi/cuki írta...

Pont ma akartam fasírozottat készíteni franciasalátával!:-))
De így most mexikói fasírt lesz krumplisalival.Köszi!:-))

családi tűzhely írta...

Nagyon jó ötlet, ki fogom próbálni.

Juci írta...

Juj, be jól néz ki, és milyen finom lehet! Ötletes, tetszik!

gondaanyu írta...

Az egybesült fasírt egyik legjobb étel, sokféleképpen lehet variálni, viszonylag kevés munkával kiadós ebédet vagy vacsorát készíthetünk.

Biztosan nagy dícséretet kaptál érte.

Mary írta...

Nagyon guszta régebben készítettem lehet, hogy újra kellene.
Mexikóit nem párolod meg előtte?

Ildy írta...

De jó ötlet! Nagyon mutatós.

Mónika írta...

Mi is imádjuk, bár a párom a gombóc formát részesíti előnyben.

Reka írta...

Hu de jo otlet, en most pont fasirt maniaban vagyok, mind azt ennek!!!! koszi az otletet !!!!

trinity írta...

Nagyszerű ötlet! A fasírt nálunk is favorit:))

Bianka írta...

Köszönöm, látom mindenki szereti a fasírtot. Gombócként is el lehet készíteni.

Mary nem kell megpárolni, mert a hús sokkal több ideig sül, mint a zöldség, így van ideje megpuhulni

Mary írta...

Nekem olyan receptem van érdekes.
De így is megpróbálom egyszer.