2010. szept. 2.

Lekváros piskótatekercs

Nyaralás alatt derült ki számomra, hogy a férjem imádja a sima egyszerű lekváros piskótát. Balatonon a szállodában is tálalták, de mindig lemaradtunk róla és látva, hogy mennyire kívánná, ami nincs, elöntöttem, hogy otthon megsütöm. Két napja, amint megláttam Ms. Poppy receptjét, tudtam, hogy eljött az idő, hogy cselekedjek. Nagy-nagy élmény volt elkészíteni, mert irtó egyszerű. És nem hazudok, sütéssel, hűléssel együtt fél óra. És mit ne mondjak az eltüntetése kb. negyed óra se :)))

6 tojás – 6 evőkanál cukor – 6 evőkanál liszt – 3 evőkanál víz – vaníliás cukor – kókuszreszelék (nem fontos) – jó sok lekvár (én a saját házi meggylekvárt használtam fel)
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét nagy fokozaton kemény habbá verjük, majd beleöntjük a sárgáját és a cukrot is. Folyamatosan működtessük a robotgépet, nem állhatunk le vele. Majd kb. 2 perc múlva, jöhet a 3 kanál víz, majd a gép fokozatát visszavéve a lisztet is fokozatosan adagolhatjuk. Akkor jó a tésztánk, ha buborékok jelennek meg a felszínén. Még a bekeverése előtt készítsük elő a sütőnk legnagyobb tepsijét, amit béleljünk ki sütőpapírral. Öntsük bele, majd egyengessük meg. 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Szép sárgás színű piskótát fogunk kapni. Kb. 15-20 perc a sütési ideje, de 15 percig ne nyitogassuk a sütőt, mert akkor lelapul. Tűpróbával ellenőrizzük, ha nem tapad rá a massza jó.
Nedvesítsünk be egy konyharuhát és szórjuk meg vaníliás cukorral, én megszórtam kókuszreszelékkel is, ami nem fontos. Ha kész a piskóta fordítsuk rá, a papírral fölfelé, majd óvatosan húzzuk le róla. A nedves konyharuha segítségével szorosan tekerjük fel, majd hagyjuk hűlni. Én nem vártam meg hogy teljesen hideg legyen, hanem langyosan kitekertem, jól-jól vastagon megkentem lekvárral, majd visszatekertem. Egy kicsit kézzel körbe megnyomkodtam, hogy szépen összetapadjon, majd szeleteltem is :) Már nagyon türelmetlenek voltunk.

17 megjegyzés:

Nelli írta...

Gusztán néz ki!Én csokikrémeset is szoktam, mert fele-fele arányban szeretjük a lekvárosat és csokisat.:-)

Ildy írta...

Gyorsan cselekedtél, miután Poppynál megláttad:) Nagyon szép lett!

Dia írta...

Férjem is ezért van oda :-)
Persze nem ok nélkül, mert finom. Szép lett!

Livi írta...

Nagyon jól sikerült!!! :)

Ms. Poppy írta...

Nagyon szépek, ahogy tekeregnek.:) Szép a lekvárod színe, egyszóval szuper lett!
És tényleg, micsoda gyorsaság! Mondtam én, hogy ez egy minden szempontból gyors süti.:P

Liza írta...

De fincsi lehet a meggylekvároddal, kérek is gyorsa belőle egyet-kettőt!:))

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!
És külön köszi Poppy :)

Mary írta...

Guszta nagyon!

Moha írta...

A legegyszerűbb dolgok a legjobbak, hiába! Ez úgy látszik valami speciális férfisütemény, mert az én férjemnél is kedvenc.
Mondjuk a mi korosztályunknál ez volt a menzakaja fénypontja:))
Jó ötlet az a kis kókusz is hozzá és nagyon szép lett, semmi törés, tökéletes csigák!

Gál Edith írta...

Azt a mindenit! :) De jól néznek ki ezek a tekercsek!
És gyönyörű a lekvár szine is!!

Ms. Poppy írta...

Nagyon szívesen.:)

Gicus írta...

Nagyon guszta!!! :)

Andi/cuki írta...

Nagggyon guszta, nálunk is menő, ezért van mindig babapiskóta is, mert ha valaminek ez az alapja, akkor tuti mire befejezem elpárolog, úgyhogy vehetem elő!:-))
Szép a dzsemed is!:-))

Csibe írta...

Ó, de guszta!
Szeretem :)

Reka írta...

Nagyon reg szeretnek sutni piskotatekercset. Mosatanig nem jott ossze. Latva atiedet, nagy kedvet kaptam es ha nem haragszol meg a te receptedet hasznalva ahetvegen megsutom a csaladomnak. Nagyon megkivantam !!!!

Mária írta...

Ez a kedvenc sütim , főleg barack lekvárral:)D

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm