2010. szept. 30.

Sült libacomb

Most készítettem életemben először sült libacombot. Viszont nem csak a husi része volt újdonság, de még lilakáposztát sem főztem előtte, ami holnap megérdemel, egy külön bejegyzést, mint egy nagyon kellemes köret.
Szokásos hentesemnél nem volt, csak két napra rá hoztak volna, így nem szívesen egy kapuval arrébb kopogtattam. Meglepődtem, hogy nem is volt olyan drága, mert mindenki azt mondta, hogy 2500,- körül lesz kilója, de tévedtek. Mivel csak ketten voltunk rá, csak két combot sütöttem, így mindenki szorozza be annyival, ahány személyre főz.

2 libacomb – 1 hagyma – 1 paprika – 1 paradicsom – sok fokhagyma – só - zsiradék
Nem is tudtam, hogy a libát nem szokták agyonfűszerezni :), de simán elbírja a köré rakott ízesítő alapanyagokat. Így a hagymát, paprikát főleg fokhagymát ne sajnáljuk.
Az első művelet, ha van benne, megszabadítani a maradék tolltól és toktól. Ha nem jönne ki, vegyük elő a csipeszt vagy tegyük egy kicsit a tűz fölé. Ha megvagyunk, irdaljuk be a bőrét, és dörzsöljük be sóval. Pár fokhagymát bele is tűzdelhetünk. A tepsit olajozzuk ki, vagy helyette tehetünk alá egy kis libazsírt is. Fektessük bőrével lefele, majd szórjuk körbe a zöldséggel, tegyünk pár korty vizet. Tényleg ici-picit, mert a liba sok levet enged, majd fedjük le és pároljuk ¾ részig. Utána fordítsuk át és pároljuk készre. Ezután vegyük le a fedőt, vagy fóliát és gyakori locsolás mellett süssük ropogósra.

24 megjegyzés:

Gál Edith írta...

Hogy ez milyen FANTASZTIKUSAN NÉZ KI!!!!! Nyelek itt nagyokat... :)
Le minden kalappal!

Ms. Poppy írta...

A libáról, mint ehető húsú állatról egyenlőre nincs konkrét véleményen. Nagyon csábító kép alapján, de még nem mertem belevágni, hogy készítsek.:))
A lila káposzta jöhet minden mennyiségben!

Tücsök Bogár írta...

Hát ez így kora reggel :) !
Éhes lettem !
Szép !

Nelli írta...

Látom rászántad magad és elkészítetted!
Csábító!

Mézigörl írta...

Liba és lila káposzta, hűűű...az egyik nagy kedvence! Nagyon ügyi vagy! :)

Ami írta...

Egyik kedvenc ételem , szuper lett! :)

Jutka írta...

Nem is emlékszem mikor ettem utoljára libát..talán gyerekkoromban, nagyon jól néz ki :)

Chef Viki írta...

Libát akarooooooooooooook!!!

Imádom!!! Gyönyörű lett!

Ildinyó írta...

Jaj, jaaaaj... Imádoooom! Nagyon guszta!!! :)

Ildinyó írta...

És a muffinod is! Épp most készülök megsütni! Kolbász nélkül (mer az most sajna nincs), zöldfűszeres krémsajttal... :)

Ildy írta...

Mi ez a flanc itt kérem szépen?:)
Csuda klassz dolgot hoztál össze, ügyes vagy! Talán még sosem ettem libacombot.

Mária írta...

Nagyon guszta! igazi őszi eledel:)
Nagyon finom a zsírja is:)
Gyermekkorom kedvence:)

Csibe írta...

Aztaaa, kérhetném úgy, ahogy éppen a képen látható? :))

szandra írta...

Áhh de megkívántam:D

szemirámisz írta...

Nagyon guszta lett!
A párolt káposztát én is imádom, és tökéletes az ilyen sült mellé!

Anikó írta...

Nagyon szívesen beleharapnék abba az ínycsiklandó combikába!!
Bianka! nem szabad ám így kínozni szegény blogolvasót.

szemirámisz írta...

Látom, a libacombnak nagy rajongó tábora van! :))

Ha lesz időd, nézz be hozzám légyszives.

Juci írta...

Micsoda fenséges ez a kaja!
Fejedelmi!!
Díjat érdemel a szakácsnő!
Bizony! Nézz be hozzám, van egy meglepi Számodra!

Kata írta...

jaj de szeretem a libacombot! párolt lila káposztával...hmmmm....

Gabriella írta...

Hmmmmm,,, nagyon jól hangzik.

Gizi írta...

Eszméletlen jól néz ki!!! Ilyen későn ez már izgatás kérem szépen. Nem tudok elszakadni innen, muszáj lesz beszereznem egy pár combocskát.:)))

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm és elnézést a provokatív képekért :)))
Köszönöm a díjakat is

Raindrop írta...

Jézusom, ez terror! :)
Libacomb, lilakáppal... imádom!
Gyönyörű, ahogy az a nagykönyvben.
Van olyan, amit te elrontasz? :)

Dia írta...

Nekem mindig kiszárad, de a Tiéd irtó jó! Látszik, hogy milyen "szaftos".