2010. okt. 16.

Császár szalonnás, fűszeres töltött burgonya

Régen még gyermekkoromban ettem utoljára hasonló vacsorát, talán felnőtt koromban 1x-2x, de arra már nem mernék megesküdni. Az ember vacsorakészítéskor, már nagy gondban van, hogy ne legyen mindig szendvics, meg saláta és az ebédhez se legyen hasonló, de mit készítsen. Így jött az ötlet, valamint arra is rájöttem, hogy nagyon jó vendégvárónak is.
2 főre

3 nagyobb burgonya (ha lehet egyforma és testes) – 2 ujjnyi császárszalonna (lehet kolozsvári vagy valami húsos szalonna is) – só – bors – petrezselyem – kevés szerecsendió – kevés majoránna – fokhagyma – sajt – vaj
A burgonyákat jól megmossuk, majd héjastól előfőzzük. Nem kell puhára, de nem is maradjon nyers, mert akkor nehezebben lehet kettészelni meg félő, hogy összemorzsolódik. Ezért, pl. nem jó hozzá a fehér burgonya (pontos nevét nem tudom), mert vizes, kásás fajta…. Ha hagyjuk egy kicsit hűlni még jobban kezelhető. Hosszanti irányba vágjuk ketté, kaparjuk ki a közepét egy vastag peremet hagyva. Dolgozzunk óvatosan, mert meghasadhat a burgonya. A héját feltétlenül hagyjuk rajta. A morzsalékot, törjük át, de nem kell pürésíteni és keverjük el egy kiskanál vajjal vagy margarinnal, majd adjuk hozzá az előre zsírjára pirított szalonnát, kevés fokhagymát (csak ha szeretjük), ízlés szerint fűszerezzük, majd töltsük vissza a burgonyába. Én a szalonna visszamaradt zsírjából is tettem bele. Pár szemet hagyjunk díszítésnek. Ezek után irány az előmelegített 180 fokos sütő. Kb 10-15 perc múlva szórjuk meg sajttal, majd jöhet rá a visszatartott pár szem szalonna, majd mehet vissza rásülni. Én sütőpapírt használtam a tepsibe, de akinek nincs, vajazza ki a felületet. Ui: írás közben pont azon agyaltam, hogy adhattam volna hozzá egy kis hagymát, vagy póréhagymát is. Így aki szereti nyugodtan nyersen szója meg egy kevéssel:)

12 megjegyzés:

Silerika írta...

Ez nagyon jól néz ki, és biztosan finom is!! :o))

Mézigörl írta...

Szuper ötlet! :-)

Raindrop írta...

Csuda finom! :)
Szeretem a töltött krumplit, bármivel van töltve.
Jó hétvégét! :)
Palkónak csók.

Gál Edith írta...

Nagyon guszta!! :)

Nelli írta...

Készítettem már ilyet, de adtam még hozzá egy kis tejfölt is.
Fini lehetett!

Ildy írta...

Guszta!

trinity írta...

Jól variálható és finom lehetett!

Edó írta...

Ez nagyon fincsi,s a töltelékhez csak a fantáziánk szab határt!Guszta

Reka írta...

Ez nagyon fincsi lehet :-)))).

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Maryenne írta...

Nagyon guszta!:)

Csibe írta...

Jaj nekem, de szeretem :)