Szombaton, férj, barát és én belevetettük magunkat az éjszakába.
Első állomásunk a Crazy caffe – Dzsungel étterem, nagyon kellemes hely. Van egy kis tánctér így az elvetemültek még rophatják is, de inkább beülős helynek titulálnám. Valamint van az étterem, ahol 4 helységben négyféle étterem, dizájn található a Dzsungel, Kalóz, Szavanna és Óceán. A fiúk csak ittak, de én nem bírtam magammal és ettem egy Cézár salátát, ami meglepően nagy volt és valóban finom. Egy gond van a Nyugati körüli szórakozó és vendéglátó egységekkel, hogy nem lehet parkolni. Általában, emiatt taxi vagy BKV szolgálatait vesszük igénybe, de mivel késésben voltunk, meggondolatlanul beültünk a kocsiba, aminek fél órás parkoló keresés lett a végeredménye.
Olyan 23 tájékán a fiúk is megéheztek, nem tudom milyen megfontolásból, mindketten olaszra vágytak. Átmentünk a Nyugati tér másik oldalára, ahol tudtuk, hogy van egy olaszos étterem, de nem tudtuk hogy egy éve nyílt közvetlenül mellette egy másik is. Bambán álltunk és néztük, hogy most melyiket válasszuk.

Férj szerint az általa fogyasztott Magyaros pizza az utóbbi idők Number 1 pizzája volt. A feltétek, főleg a kolbász és tészta valami fenséges.

4 megjegyzés:
Szia!
Dzsungelben nemrég ettünk gyerekestül, barátnőstül, férjestül. Struccot is. Csak az volt a bajunk, hogy a félhomályban alig láttunk. Mellesleg én is "csak" egy Cézár salátát ettem.
Este más lehet a hangulata mindenesetre.
ui. a mellette lévő Café Factoryban tartjuk a Rapidrandi rendezvényeket és bizony mi is mindig felhívjuk a résztvevők figyelmét a parkolóhelyre szánt plusz időre.
Ági
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!Ma pihizzetek!:-)
Inycsiklansoak a kepek !!!!
Na, az a négyféle tésztás tányér jöhetne nekem is! :))
Az árak tényleg jók, ennyi mindenért,amit fogyasztottatok, ez nem sok!
Megjegyzés küldése