2010. okt. 28.

Mákos, mandulás, lekváros huszárcsók

Még pénteken készítettem. Semmi oka nem volt, csak édesség utáni vágyunkat akartam eme kis semmiséggel kielégíteni. Nagyon finom, omlós desszert. A mák és a mandula külön, külön igen kellemes állagot kölcsönöz a sütikéknek.
Hasonlót már készítettem, annak
Boszorkánypogácsa volt a neve. Viszont a csókkal ellentétben, több hozzávalóra van szükség. Azt is ajánlom.
14 dkg margarin – 2 tojássárgája – 9 dkg cukor – 35 dkg liszt – ½ sütőpor – 1 csomag vaníliás cukor – tej – 1 kisebb marék mandula – 2 nagykanál mák – lekvár (jelen esetben szilva)

Egy tálba bekészítjük a hozzávalókat, majd hozzáadva a szobahőmérsékletű vajat kézzel tésztává gyúrjuk. Pár korty tejet tehetünk hozzá, hogy kellemesen formázható masszát kapjunk, de még véletlenül sem legyen lágy.
Dió nagyságú golyókat formázunk, majd felváltva egyik oldalát belemártogatjuk egy kicsit áttört mandula forgácsba vagy mákba. Párat simán hagytam. Tegyük egy sütőpapíros tepsibe, majd mindegyik közepébe nyomjunk egy lukat. Bevallom ezt a műveletet én a klopfoló nyelével készítem, mert szép kerek lesz tőle, de elvégezhetjük ujjal is. Tegyünk mindegyik közepébe lekvárt, majd 175 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Sütés után, ha kivettük, hagyjuk pár percig pihenni.

13 megjegyzés:

Nelli írta...

Ez egy nagyon finom süti!Karácsonyra mindig megsütöm.

Ildy írta...

Ahh, de szuper!

Maryenne írta...

Nagyon tuti lett!:)

Ami írta...

Guszta!

Gál Edith írta...

Nagyon tetszik!!

Csibe írta...

Imádom!
Hasonlót szoktam én is, igaz általában karácsony környékén...ők huszárgomb néven futnak :))

Mézigörl írta...

Nagyon király! Még sosem készítettem ilyet. Ki fogom próbálni! :))

szemirámisz írta...

Nagyon fincsi lehet! A mandulásat szivesen megkóstolnám. Meg a mákosat is. :))

Latsia írta...

Jöttem egy csókért, mákosat kérnék, ha Szemi még nem falta fel előlem!:-))

Nea írta...

Kedvemre való (lenne) !!!

trinity írta...

Finom-mindkettőből kérek:))

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Zsiri írta...

Nálunk ez alap karácsonyi aprósüti :)