2010. okt. 17.

Szombat éjszaka és Donna Lele

Szombaton, férj, barát és én belevetettük magunkat az éjszakába.
Első állomásunk a
Crazy caffeDzsungel étterem, nagyon kellemes hely. Van egy kis tánctér így az elvetemültek még rophatják is, de inkább beülős helynek titulálnám. Valamint van az étterem, ahol 4 helységben négyféle étterem, dizájn található a Dzsungel, Kalóz, Szavanna és Óceán. A fiúk csak ittak, de én nem bírtam magammal és ettem egy Cézár salátát, ami meglepően nagy volt és valóban finom. Egy gond van a Nyugati körüli szórakozó és vendéglátó egységekkel, hogy nem lehet parkolni. Általában, emiatt taxi vagy BKV szolgálatait vesszük igénybe, de mivel késésben voltunk, meggondolatlanul beültünk a kocsiba, aminek fél órás parkoló keresés lett a végeredménye.

Olyan 23 tájékán a fiúk is megéheztek, nem tudom milyen megfontolásból, mindketten olaszra vágytak. Átmentünk a Nyugati tér másik oldalára, ahol tudtuk, hogy van egy olaszos étterem, de nem tudtuk hogy egy éve nyílt közvetlenül mellette egy másik is. Bambán álltunk és néztük, hogy most melyiket válasszuk.

Úgy hozta a sors, hogy a Donna Lele lett a befutó, ami valami fantasztikus választásnak bizonyult. Most előre szólok, hogy ízlések és pofonok, de számunkra egy pozitív élményt nyújtott, mind berendezésben, mint ízvilágában.
Férj szerint az általa fogyasztott Magyaros pizza az utóbbi idők Number 1 pizzája volt. A feltétek, főleg a kolbász és tészta valami fenséges. Barát által evett, félig átsült steak, fűszervajjal és baconos zöldbabbal ugyancsak extázisba hozta. És nem csak az ízek, de a tálalás is dicséretes. Az én fogásom viszont nagyon ötletes. Neve tésztakóstolás. Ami abból áll, hogy négyféle tészta és négyféle ízesítés kerül egy tányérra. Hányszor jártunk úgy, hogy nézve az étlapot, nem tudtunk választani. Nos itt négyet is ehetsz egyszerre :) Volt rajta Carbonara, Aglio Olio, Panadoro mozzarella, Bolognai. A pesto kivételével, nagyon ízletes és finom volt. És az is csak azért nem, mert nem szeretem a pestos ételeket, de másnak még lehet, hogy nagyon is ízletes. Inkább tuti :) Összességében, igazán kellemes hely, meg voltunk elégedve. A pincérek kedvesek, az étterem és mosdó tiszta. Teljesen beleszerettem a zöld falba és nekem tetszik, hogy letisztult és mégis hangulatos. Adagok elég nagyok, árak sem rosszak, mert két mohitóért, egy teáért, üdítőért és 3 fogásért borravalóval együtt fizettünk 11.000,- Ft-ot. Mindenkinek ajánlom, mi még visszatérünk.

Mobillal készült képek, így egy kicsit homályosak

4 megjegyzés:

Ági írta...

Szia!

Dzsungelben nemrég ettünk gyerekestül, barátnőstül, férjestül. Struccot is. Csak az volt a bajunk, hogy a félhomályban alig láttunk. Mellesleg én is "csak" egy Cézár salátát ettem.
Este más lehet a hangulata mindenesetre.

ui. a mellette lévő Café Factoryban tartjuk a Rapidrandi rendezvényeket és bizony mi is mindig felhívjuk a résztvevők figyelmét a parkolóhelyre szánt plusz időre.

Ági

Nelli írta...

Örülök, hogy jól éreztétek magatokat!Ma pihizzetek!:-)

Reka írta...

Inycsiklansoak a kepek !!!!

Szemi írta...

Na, az a négyféle tésztás tányér jöhetne nekem is! :))

Az árak tényleg jók, ennyi mindenért,amit fogyasztottatok, ez nem sok!