2010. nov. 3.

Virsli bundában

Tudom, mostanában sokan készítették, de be kellett nekem is állnom a sorba, hiszen nagyon szeretjük és gyakran készítjük. És ki tudja, lehet, hogy valaki épp olvasva a posztot rájön, hogy juj, de jó is lenne vacsorára és hazafele beugrik levelestésztát venni. Addigra ki is enged és már készülhet is a finom harapnivaló. Mert igen nagyon finom és gyorsan elkészíthető. Mi csak mustárt és majonézt ettünk hozzá. Palkó, aki meg virsli fan, majd be…. az élvezettől :))))

Virsli – levelestészta – tojás

Jelen esetben füstli virslit használtam. Jó vékonyra nyújtsuk ki a levelestésztánkat, majd vágjuk 2-3 ujjnyi csíkokra. A csíkokkal tekerjük fel a virsliket, majd tegyük sütőpapíros tepsibe és kenjük meg mindegyik tetejét egy felvert tojással. Ízlés szerint sajtot is szórhatunk rá, de erről most lemaradt. 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük. Másnap reggelire is jó, vagy becsomagolva tízóraira az iskolában vagy munkahelyen fogyasztva.

18 megjegyzés:

Mézigörl írta...

De jó, hogy feltetted, már régóta tervezem, hogy megcsinálom, de mindig valamiért elmarad! Asszem most már tényleg sort kerítek rá!!! :)))

Edó írta...

Én is állandóan készülök rá,de amikor virsli van,akkor mindig elfogy mire odajutnék..Nagyon finom!

ChristmasFAN írta...

Rég készítettem....

Emőke írta...

Én ezt sajttal szoktam készíteni, úgyis nagyon tuti! :)

Ami írta...

Én is füstlivel készítem :)
SZeretjük :)

Tücsök Bogár írta...

Nálunk ez reggelire , pontosabban tízóraira szokott készülni :) !

Reka írta...

jol nez ki, barmilyen sokszor keszited :-)))).

Ildy írta...

Remek, de hol van Palkó virslivel a szájában?:)

Maryenne írta...

Jó kis vacsora! Palkón mosolyogtam! :)

szemirámisz írta...

Nagyon guszták lettek!
Mi is szeretjük nagyon.

Nelli írta...

De szeretjük mi is!Épp a napokban gondoltam rá.

Kriszta írta...

Hát akkor egy rugóra jár az agyunk,ugyanis ma vettem meg a hozzávalókat előre és a hétvégén megsütöm!
Most meg csak döbbenten olvastam,hogy te is ezt készítetted!:-)

Ági meg az angyalai írta...

Jelentem rájöttem, hogy juj, de jó is lenne vacsorára és hazafele beugrottam levelestésztát venni. Addigra ki is engedett és már készülhetett is a finom harapnivaló.

Ági

Csibe írta...

Szeretem!...és nagyon kis guszták!

Nea írta...

Isteni!

Zsuzsanna írta...

Nagyon vicces, gondolatolvasó vagy :) Pont tegnap este csináltam levelestésztába csomagolt virslit :)) Bár csak a tészta egyik feléből, a másikból baracklekváros levél lett, így a desszert is kész lett egyből :)

Bianka írta...

Hű látom nagy sikere van.
Mindenkinek köszönöm
És legalább megérte, mert látom van, aki már el is készíti :)

Latsia írta...

régi kedvenc....