2010. dec. 15.

Baconos csirke, őzgerincben sütve

Ez lesz a karácsonyi menü egyik része. Mivel nővérem lisztérzékeny, el tudom készíteni a neki való alapanyagokból is, lisztre értve. Készítettem egy próbasütést, hiszen 12-en üljük körbe az asztalt és nem szeretnék beégni :). Nagyon finom és mutatós. Alap receptet Lizától néztem ki, de változtattam rajta.

Egy jó nagy csirkemell – egy nagy csomag szeletelt bacon – 20 dkg sajt – 3 nagyobb tojás – sült csirke fűszer – 6 evőkanál tejföl – 4 evőkanál liszt – bors – majoránna – metélőhagyma – petrezselyem
A csirkemellet felkockázzuk és megszórjuk a sült csirke fűszerrel, majd jól összekeverjük.
A tojásokat feltörjük, hozzáadjuk a többi alapanyagot a reszelt sajtot és egy masszát készítünk belőle. A sóval óvatosan bánjunk, mert a fűszernek is van egy alap sóssága. Keverjük bele a csirkét. Egy kikent őzgerincet kibélelünk bacon szalonnával, úgy hogy a fele lógjon ki. Vagyis felváltva, egyszer egyik oldal, utána a másik szalonna oldala lógjon. Öntsük bele a csirkés alapot és hajtsuk rá a kilógó bacont. Fóliázzuk be, majd tegyük 30 percre, 180 fokos előmelegített sütőbe. Ha letelt az idő, vegyük le a fóliát és süssük rá a becont, majd óvatosan vegyük ki és az egészet fordítsuk ki egy tepsire és már őzgerinc nélkül a belső felét is süssük ropogósra. Nem kell félni, nem esik szét. Viszont, ha odatapadt volna, a széleit késsel szabadítsuk ki. Hagyjuk vagy negyed órát pihenni, hogy könnyebben vághatóvá váljon.
Hidegen is remek előétel vagy svédasztalra vendégváró.

17 megjegyzés:

családi tűzhely írta...

Nagyon guszta, csorog a nyálam:)

sara & Miki írta...

Ce bine arata si rumenita frumos. Pup.

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon látványos, lehet, hogy a szilveszteri hidegtálra lenyúlom :)

Dió Bisztró írta...

Nagyon rendben van! Hidegen, melegem, salátával...Szuper!

egycsipet írta...

Ez nálunk is menő kaja, mmm, de megenném most is! :))

Hobbychef írta...

Bianka!
Te egy művész vagy!
Amit alkotsz, az egy remekmű! Szép a fotó is.
A férjedhez, s az ugrásához pedig gratulálok.

Zsiri írta...

Juj, dejó, hogy te is megsütötted, ezt szeretném én is az ünnepi asztalra tenni :)

Mary írta...

Nagyon gusztusos jól fog mutatni az ünnepi asztalon!

Ditta tortái írta...

Hú de jól néz ki Bianka,ez tényleg ünnepi asztalra való,én is szoktam készíteni,nagyon szeretjük:)

ZsóFakanál írta...

Én is ismerem ezt a receptet, szuper finom és kiadós, csak én nem őzgerincbe, hanem egy nagy üvegtálba szoktam rétegezni és tortaszeleteket vágunk belőle! Gratula!

Liza írta...

Nagyon guszta, örülök, hogy segíthettem az alaprecepttel!:))

Mézigörl írta...

Istenien néz ki! Biztos finom is és a vendégeidnek is ízleni fog?! :-))

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Hobbychef férjnek átadva :)

Viki írta...

Ez nálunk is nagyon menő, de jó hogy eszembe juttattad, mert lehet előveszen valamelyik ünnepen.... talán szilveszterkor, mert ezt hidegtálra is szoktam rakni.
De már megint megérdemlem, hogy késő éjszaka érte ide :-) most evés helyett, megyek inni egy nagyot.

Névtelen írta...

Hú, de jó kis recept :)

Raindrop írta...

Tudtam, hogy lesz új finomság! :)
Viszek mellé egy tojáskrémes kenyeret is.
Palkónak puszi! :)

Bianka írta...

Köszönöm Lányok