2010. dec. 4.

Egy „kiss” karácsonyi béke, sütőtökös sütike

Nekem a téllel, a hideg idővel egybefonódik a sütőtök, a fahéj és friss sütemények illata. Karácsony közeledtével, amikor a család körbeüli a terített asztalt, vagy a szépen feldíszített fa alatt nézzük az ajándékokat bontogató lurkokat, nincs jobb egy meleg teánál és egy pár finom ízű süteménynél…..Békét hozó, mint ünnepekre, mint a hétköznapokra.

200g sütőtök –150 g liszt (+ még pár kanál) – 100-150 g cukor – 1 vaníliás cukor – 2 tojás – 3 kanál olaj – egy nagy marék dió – 1 kiskanál fahéj – 1 sütőpor

A sütőtököt érdemes nagyobb részekbe vágva sütőben sütni, mert sokkal zamatosabb, ízesebb és édesebb lesz, a vízben főzött társánál. Ne sajnáljuk, mert úgy magában is, egy nagyon finom csemege.
A liszt függ a tök nedvesség tartalmától, ugyanúgy a cukor is, hiszen van édes és kevésbé édes tök is. Sütés után, ha kihűlt, ez lehet másnap is (pl. a maradék felhasználása) hámozzuk meg, majd villával törjük össze a húsát. Sorban adagoljuk hozzá és robotgéppel keverjük a cukrokat, tojásokat, fahéjat, lisztet, sütőport, és az előre pergelt és kisebb darabokra vágott diót. És ilyenkor dől el, hogy kell-e még liszt. Az én sütimhez, még kellett 3 kanál, mivel elég lédús volt a tök. Alapjáraton egy piskótatésztánál egy kicsit puhább masszát kell, hogy kapjunk. Töltsük meg, ¾ részben a muffin papírokat, majd 180 fokos előmelegíttet sütőben, 20 perc alatt készre sütjük. Ha a sütik kihűltek és egy kis kreativitást érzünk magunkban díszíthetjük cukormázzal.

Köszönöm, ha szavaztok a receptre ITT található Kifőztük „Kiss” játékban.

18 megjegyzés:

Nelli írta...

Gyönyörű fotó, finom illatos süti!:-)
Szavaztam!:-)

ginko írta...

Nagyon szép a kép, olyan mint egy festmény, a sütemény pedig....

ivan írta...

De jóóóó. Mivel nekünk sok sütőtőkünk termett,(szeretjük is) minden jó receptre "vevő" vagyok.
Még fahájjal nem próbáltuk fűszerezni,de jó, hogy felhívtad rá a figyelmet.Ezt a recepted kipróbáljuk.
Gyönyörű a tálalás!!!:))) .

Juci írta...

Mintha nálad lennék vendégségben! Csodálatos a teríték, a süti pedig nagyon hívogató!

Mary írta...

Csoda szép! :)

Ottis írta...

Csodálatosak ezek a fotók, igazi ünnepi hangulata van!És a süti is biztos finom!

NÓRI írta...

én már szavaztam a receptre:Nóri

Csibe írta...

Micsoda gyönyörű tálalás!

Praliné Zsuzsi írta...

Jó kis recept, már szavaztam :)

Viki írta...

Már én is szavaztam, de ha még azt is elárulod, hogy a kapszlikat hol lehet megkapni, képes leszek mégegyszer szavazni :)))))
Gyönyörüséges a teriték, olyan igazi ünnepi hangulat, s valahogy ott is éreztem magam az asztal mellett. Egyszerüen gyönyörü úgy, ahogy van.
OFF: Bianka, tényleg jól emlékszem, hogy egyszer valamikor és valahol leírtad a kapszlik internetes elérhetőségét ? (tudod, nekem ez a nyár kimaradt) Próbáltam Nálad utána keresni, de nem találtam meg.

trinity írta...

Valóban, a finom sütike mellett a tálalás is pompás!

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm a szavazatokat is.
Egyébként többször is lehet szavazni :)))) Vagyis egy nap egyszer egy IP címről. Na jó nem leszek erőszakos

Viki a Lehel téren, első emelet, edényes a cérnás mellett
Ismertetője:
GastroPack termék, P-Ker ’93 Kft forgalmazza. Neve a főoldalon, Cukrászati sütő kosárka, a hátán muffinsütő kosárka.
Származási hely: Eu
40 db-os

Ha gondolod postázom neked

Andi/cuki írta...

Bianka, ezt a tálalást! Gyönyörűséges!:-))

Viki írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Viki írta...

Bianka, de tündér vagy, de nem szeretnélek fárasztani vele. (csak ha nagyok akarod, de akkor legalább a kapszlik, meg a postaköltség árán felül a suszterpénzt is számold fel, mert kopik a csizmácskád :))))) --) Azt hittem, hogy van netes vásárlási lehetőségük is. Mégegyszer benézek az oldalukra, hátha mégis :))



Sajnos egyhamar nem megyünk Pestre :((((

Mégegy OFF: sikeresen megoldottam a nyomtató parancs behelyezését :))) juhéééé de boldog voltam :)))

Viki írta...

Na azéééé nem akartam ám ennyiszer szerepelni :))))

Reka írta...

hat ez szuperul nez ki, esa talalas, gyonyoru !!!! Szep napot !!!!

Raindrop írta...

Hát ez egyszerűen csodálatos!
Igazi császári teríték. :)
Szavazok!