2011. jan. 5.

Lapcsánka, fokhagymás tejföllel

Nagyon szeretem, de jómagam még sosem készítettem. Körbekérdeztem, hogyan is kell bekeverni, majd ezek alapján megsütöttem az én variációmat, ami isteni finom lett. Főleg a jó fokhagymás tejföllel, ami igazán remek társítás hozzá. Férj szerint nagyon tápláló, én szerintem hirtelen jóllakat, de gyorsan megéheztem utána :). Magában vacsorára vagy egy nehezebb leves mellé másodiknak, vagy köretként is remek.
Lapcsánka: 10 közepes burgonya – 2 tojás – 3-4 kanál liszt – 2 csapott kanál tejföl – só – bors – majoránna – metélőhagyma – 1 gerezd fokhagyma – olaj
Tejföl: nagy doboz tejföl – 1 gerezd fokhagyma – só – bors – csipet pirospaprika – majoránna – petrezselyem

A burgonyákat meghámozzuk, majd nagy lukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a fűszereket, préselt fokhagymát, tojásokat és annyi lisztet, hogy egy nokkedli szerű tésztát kapjunk. Persze nem lesz olyan, mert a burgonya szálak külön életet élnek, de majd sütésnél összeragadnak.
Egy serpenyőben tegyünk kb. egy ujjnyi olajat, majd forrósítsuk fel. Mérjünk ki egy nagy evőkanállal a masszából, tegyük az olajba, majd enyhén lapítsuk le és süssük készre. A kiálló szálakat, hagyjuk úgy mert az a legjobb része ropogósra sülve. Ha sütésnél nagyon égne, vegyük lejjebb a hőfokot.
Közben készítsük el a tejfölt. Ízlés szerint fűszerezzük, majd keverjük bele a préselt fokhagymát. A lapcsánkát frissen tálaljuk a tejföllel.


20 megjegyzés:

Szemi írta...

Istenien néz ki!
Mi is így szeretjük, fokhagymás tejföllel.
Már jó ideje készültem én is posztolni, aztán mindig elmaradt...
:))

családi tűzhely írta...

Nálunk Tócsni néven fut, szeretjük sok fokhagymás tejföllel:)

Praliné Zsuzsi írta...

Én is tócsni néven ismerem. De minden jöhet, ami fokhagymás-tejfölös :)

Ditta tortái írta...

Mi is Tócsninak hívjuk,isteni finom,minden formába szeretjük:-),guszta lett ahogy elkészítetted,tálaltad.

Ami írta...

Én is tócsninak ismeretm, igencsak guszta :)

Andi/cuki írta...

Nagyon-nagyon finomságosnak néz ki.:-))

Dia írta...

Hi-hi ez a krumplis semmi :-)
Szeretjük nagyon. Igazán guszta!

Zsiri írta...

Tócsni, cicege vagy tócsi (nálunk utóbbi), bárhogy is hívják isteni :) Mi nyáron szoktuk sütni a kertben :)

Dió Bisztró írta...

BI! eGYEZIK AZ ÍZLÉSÜNK:DD

Dió Bisztró írta...

... arról már nem is beszélve, hogy csak azért vettünk egy multifunkci konyhai robotgépet, hogy azon tudjuk leereszteni a krumplit és ne kelljen állandóan szétreszelni az ujjunkat!! :) A.

Mary írta...

Nagyon guszta ! Vacsorára nem is rossz!:)

Raindrop írta...

Nálunk is tócsni, és legszívesebben anyu sárgabarack lekvárjával szeretem. Apu még 5-6 éves koromban rászoktatott. :D

Tücsök Bogár írta...

Szuper!
A többiek bejegyzésével, akár szerepelhetnénk a szinonima szótárban is :DDD !
A nagymamám falujában cicege volt a neve, Soproni diákéveimben meg berét néven futott.

Mesi írta...

Nálunk macoknak hívják! :)

Viki írta...

Nálunk tócsni is és lapcsánka is, de nem is a neve a lényeg. Nagyon szeretjük, bár keveset sütöm, mert nem igen vagyunk jóbarátok a zsir és olaj félékkel. Azért néha el kell csábulni :))

Nelli írta...

Nagyon szeretjük mi is, jó kis mártogatókkal.:-)

Krisztina írta...

Összefutott a nyál a számban. Soha nem lehet belőle eleget csinálni. Nálunk/felénk matutkának hívják. Asszem hétvégén én is összedobok egy halomnyit. :)

Mondjuk nálunk "maradi" a család. Nem tehetek hozzá semmit. Úgy kipróbálnám, hogy a masszába sajtot reszelek, vagy apróra vágott bacon darabokat dobok bele, és úgy sütöm ki. Bár lehet, hogy most lecsippentek belőle egy kis mennyiséget és csinálok belőle sajtosat.

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Nem is hittem volna, hogy ekkora sikere lesz és, hogy ennyire szeretitek.
Valóban az egyik legtöbb néven futó étel, ahány tájegység annyi név.
Kriszta jó ötlet a sajtoson én is gondolkodtam, de mivel alapjáraton most sütöttem először még nem mertem belevágni, mert féltem, hogy kiolvad

Hugi írta...

Szia Bianka!
Imádom, és télen szoktuk enni inkább.
Ahogy Te is, én is jó fokhagymás tejföllel, ez az alap :)
Jó kis költségkímélő vacsi :)))
Szórj bele snidlinget is, úgy még finomabb ;)
Üdv, Hugi

Mézigörl írta...

Hogy ezt mennyire imádom! :-))