2011. febr. 12.

Török pizza, 3 fajta


Még a családi vacsora előtti napon, vagyis konkrétan a nagy napon, feljöttek a barátaink felköszönteni és nekik készítettem ezt a remek pizzát. Annyira finom volt, hogy csak ódákat tudok róla zengeni főleg a tésztáról. Mindenkinek ajánlom, főleg, hogy az elkészítése nem egy bonyolult feladat. A hússal előre is dolgozhatunk, így a vendégek érkezése előtt egy órával csak a tésztát kell bekeverni. 4 nagy darab pizza lett belőle.

Tészta: 50 dkg liszt – fél kocka élesztő – 1 nagy kanál tejföl – 1 mokkáskanál só – 2 kiskanál cukor – víz – 4 kanál olaj
Töltelék: 40 dkg darált hús (mindenki ízlése szerinti állatból) – 3 ujjnyi szalonna – 1 hagyma – 1 kisebb paprika – 3 fokhagyma – só – bors – majoránna – oregano – pirospaprika – 1 kicsi konzerv paradicsompürés – cukor
+ gomba, cukkini, sajt
Elsőként a tölteléket készítjük el. A kockákra vágott szalonnát zsírjára pirítjuk, majd rajta megdinszteljük a hagymát, paprikát. Megszórjuk borssal, majoránnával, kevés pirospaprikával, majd felöntjük egy fél bögre vízzel. Hagyjuk vagy 5 percig rotyogni, de figyeljünk ne égjen oda. Ezek után adjuk hozzá a húst, préselt fokhagymát, sót, oregánot és annyi vizet, ami a végére le is fő, mert sűrű tölteléket kell, hogy kapjunk. A végén jöhet a paradicsompüré és ízlés szerinti cukor, amivel selymesebbé tesszük a paradicsomot. Hagyjuk hűlni.
A tésztához nem kell külön felfuttatni az élesztőt, hanem mindent beleteszünk egy tálba és annyi langyos vizet adunk hozzá, hogy egy puha, de rugalmas pizzaszerű tésztát kapjunk. Nekem kb. 3 dl volt. Dolgozzunk a robotgép csigás végével. Meleg helyen, minimum egy órát kelesszük. Majd egy lisztezett munkapulton osszuk a tésztánkat négyfelé. Minden egyes résszel hasonlóan kell eljárni. Nyújtsunk oválisan vékonyra. Kb. akkorára, mint a tepsink hossza. Én jelen esetben a hosszát széltében vettem. Tegyük a tetejére a darált húst, de a szélén hagyjunk vagy 2 ujjnyi szabad részt, amit ráhajtunk és a két végét egymásra teszünk és megnyomkodunk vagy csipkedünk, hogy úgy is maradjon. Mehet a sütőpapíros tepsire. És ekkor azzal gazdagítjuk amivel csak akarjuk. Kettőt simán hagytam, a másikra gombát tettem a negyedikre gombát és cukkini szeleteket, majd mindegyiket megszórtam sajttal. 180 fokos előmelegített sütőben készre sütjük. Tálalásnál érdemes szeletekre vágni, hogy mindenki tudjon mindenből enni.

25 megjegyzés:

Mary írta...

Nagyon jól néznek ki!:) Jó kis vendégváró!:)

gondaanyu írta...

Milyen ötletes !

Gesztenye receptjei írta...

Húúú, de jól néz ki:-)
Bevallom én még rendes pizzát sem sütöttem soha:-))de itt az ideje:-)

egycsipet írta...

Guszta lett! Rendszeresen sütök pizzát, de csak simán kiterítve, vagy félbehajtva - legközelebb ki fogom próbálni ezt a formázást, jópofa nagyon. :)

Hobbychef írta...

Imádom a pizzát, mindenfajtáját.
Ez nagyon guszta.

Kati írta...

Hát már nem tudom fokozni, de megkóstolnám.

Túry Amália írta...

Nagyon jó a formázás! Ki fogom próbálni!

családi tűzhely írta...

Nagyon guszták:)

Ditta tortái írta...

Bianka,nem csodálom,hogy ódákat zengesz a pizzáról,én is emlegetném,ha egyet nekem adnál kóstolónak,isteni lehetett:-)

Nelli írta...

De ötletes!Nagyon finom lehet!:-)

Mónika írta...

Jöhet egy szeletke!

Viki írta...

S egyik vendég sem hagyott nekem legalább egy darab csücsköt ? húúú ez elszomorít. Én még pizzát sem sütöttem, mert oldalborda nem szereti, nekem meg elég lenne csak egy csücsök :))) Nagyon ötletes, és gusztusos.

Ottis írta...

Nagyon kívánom :(, nagyon szeretem, muszáj lesz készítsek :)

Mézigörl írta...

Szemet gyönyörködtető látvány!Ki kellene már végre próbálnom! :-)

Praliné Zsuzsi írta...

Szuper guszták! Még én sem próbáltam, de ezeket látva kedvet kaptam :)

Gizi írta...

Látom azért pizza is készült a vendégeknek, még ha nem is ma. Viszem is a tészta receptet és kipróbálom.:)Jaaaa, és nagyon-nagyon guszta!!!

Bianka írta...

Mindenkinek ajánlom, tényleg nagyon finom.
Köszönöm nektek
Viki készítsél egy kisebb adagot, vagy ha vendégek jönnek és más is került az asztalra amit férj is szeret
Gizi :)))) végül minden sikerült

Reka írta...

Erdekes nagyon, meg sose ettem torok pizzat, nagyon jol nez ki!!!!

Juci írta...

Megigértem a fiamnak, ha a vizsgái nem jól, nagyon jól sikerülnek ,akkor azonnal pizzát készítek !
Már negyedszer készítettem két hét alatt és képzeld még van 2 vizsgája.
Amikor kijön a vizsgáról, ha azt mondja hogy :Anyuka készítheted! Akkor én már tudom, hogy vagy 9 est vagy 10 est kapott.
Megéri a fáradozást!
Ezeket a csónakokat én is megsütöm, biztosan ízleni fog!!!

Andi/cuki írta...

Istenien néz ki, feltétlen kipróbálom!:-))

Hobbychef írta...

Egy hete írtam egy bejegyzést egy díjról, lehet, hogy elkerülte a figyelmedet. Kérlek, hogy látogasd meg az oldalamat. Remélem időnként olvasod a megjegyzéseket.

Raindrop írta...

Jahj, de szeretem!
Olyan szépen lettek, hogy ihaj! :)

Elisabeth írta...

Bianka-Nagyon szépen készültek ezek a pizzák, különleges formájuk van. Igazán ügyes vagy.
BOLDOG VALENTIN NAPOT KIVÁNOK!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Hobbyshef megbeszéltük :)
Elis köszönöm, viszont
Juci sok sikert a fiadnak

Névtelen írta...

SZUPERFINOM!!KÖSZÖNÖM A RECEPTET.