2011. márc. 5.

Diós kiflik

Tudom, tudom, már unjátok a sok diós süteményt, de valahogy én még nem tudtam megunni az evésüket. Ok, esküszöm, hogy most egy hónapig közelébe sem megyek és legközelebb valami csokissal rukkolok elő, persze ha engedi a hátam, mert megint lumbágom van. Így most egy darabig a már lefőzött és fényképezett kajákból él a blogom. Még jó hogy néha előre dolgozom :)

Töltelék: 20 dkg darál dió – lekvár – cukor – fahéj – rum
Tészta: 400g liszt – 6 kanál tejföl – 2 kanál cukor (én csak vaníliásat tettem) – csipet só – 15 dkg vaj vagy margarin – 2 tojás
A darál dióhoz annyi lekvárt adjunk, hogy egy kellemes krémes tölteléket kapjunk. A cukrot fahéjat és rumot már ízlés szerint adagoljuk. Inkább legyen egy kicsit édesebb, mert sülés után mintha vesztene édességéből.
A tésztához egy tálban mindent előkészítünk. A puha margarint (nem folyós), tejfölt, cukrot, sót, 1 tojást, lisztet kézzel jól összegyúrjuk, majd kettévesszük és fél óráig, hűtőben pihentetjük. Ha letelt az idő, jól lisztezett munkapulton az egyik gombócot kinyújtjuk és egy tortaformával nagy kört vágunk ki. Ez csak azért kell, hogy szép egyforma kifliket kapjunk. Kenjük meg egy adag diókrémmel, osszuk a kört 8 felé és a vastagabb részükkel kezdve tekerjük fel. Tegyük sütőpapíros tepsire. A másik gombóccal is hasonlóan járjunk el, majd a két gombóc maradékát gyúrjuk össze és folytassuk a műveletet. Mindegyik tetejét kenjük át a másik megmaradt tojással és 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Amikor már majdnem kész, és még van hátra 1-2 perc, mindegyiket kenjük meg vízzel és tegyük vissza a maradék időre. Használjunk ecsetet vagy tollat, hogy ne áztassuk el. Ha egy kicsit kihűltek, szórjuk meg porcukorral.

20 megjegyzés:

Életünk és ételeink írta...

Én nem unom, kérek szépen egyet!

Benc-E-moke írta...

Én sem unom :) Jöhet még pár diós nyugodtan :)

Ami írta...

No, én most falnám fel reggelire az egész tányéron lévő mennyiséget :)

Maria írta...

Finom lehet!!

Kriszta írta...

Nyam-nyam!:-)

Nelli írta...

Én sem tudom megunni!Kérek szépen!
Jobbulást kívánok Neked!Gyógyulj meg!Puszi

Sara & Miki írta...

Minunate cu o cafea alaturi.

Tücsök Bogár írta...

A diós is és a csokis is jöhet! Megunhatatlan. :)))

barbette írta...

Minden mennyiségben jöhet.
Kicsit hajaz a hókiflire,nem?

Ditta írta...

Nagyon szépek imádom!:-)

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Bianka!
A diósat én sem tudom megunni:-)
Jöhet bármikor!
Jobbulást Neked:-))

Andi/cuki írta...

Jobbulást Neked s nagyon finom lehet a kiflid!:-))

Erinacea írta...

Nagyon szeretem a diósat! Gyönyörű szabályos kiflik lettek!

Gizi írta...

Jobbulást kívánok!!!!

Én sem unom, főleg hogy csak nézhetem és kóstolás szóba se jöhet.:))

Viki írta...

A kifli gyönyörű, a lumbágó ronda, azt nem kérem, de a kiflikből dobhatsz párat.

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Már egy fokkal jobb, de ülni még mindig nehéz :)

Juci írta...

Tudom mit jelent! Egy hajóban evezünk.
Csak időváltozás ne lenne olyan gyakran, megérezzük ám.
Az orvosom mindig azt monta, hogy a gyógyszerek nem érnek semmit , ha nem pihenünk. Gyógyulást!

andi-kata írta...

Jobbulást a hátadnak!!!!:)
imádom a sütijeidet,meg minden ételt,amit ide teszel nekünk:):):)

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

TkT írta...

Ahh, ezzel a recepttel elűztem a tavaszi diéta gondolatát... Nagyon guszta, imádom én is a diósat!!