2011. márc. 7.

Gesztenye torta


A napokban volt apum szülinapja és mint mindenkit a családban öt is egy össznépi vacsorával ünnepeltünk. Nagyon szeretem ezeket az összejöveteleket, ahol körbeüljük a finomabbnál finomabb ételekkel terített asztalt, valamint végre van idő mindenkivel kibeszélni és megtárgyalni az élet dolgait. Erre az alkalomra készítettem a gesztenyetortát, ami nem egy remekmű, de házi és a miénk :)

Tortalap: Piskóta: 8 tojás – 8 csapott kanál cukor – 8 kanál liszt – 2 késhegynyi sütőpor – csipet só
Töltelék: 3 kocka gesztenye massza – 40 dkg margarin – 4 dl tejszín – 2 habfixáló – rum – vanília aroma – ízlés szerint cukor

Tortalap piskótájának a már bevált receptemet használtam, ami még nem hagyott cserben.
Piskótát elkészíthetjük egy nappal vagy napokkal hamarabb is. Csak jól csomagoljuk be, hogy ne száradjon ki. Én is így tettem. A tojásokat kettéválasztjuk a fehérjét kemény habbá verjük, félidőben hozzáadjuk a sót. Ha kemény a hab lassan adagoljuk a cukrot, majd ugyancsak lassan egyenként a tojások sárgáját és legvégén lassan a sütőporral elkevert lisztet. Miután miden alapanyag belekerül még legalább 2-3 percig dolgoztassuk a robotgéppel. Egy kikent (én kevés olajjal szoktam) és kilisztezett tortaformába öntjük, majd 180 fos előmelegített sütőben kezdjük el sütni, amikor már érezzük az illatát, visszavesszük 160-170 fokra. Sütési idő kb 35-40 perc. Csak a legvégén nyissuk ki a sütő ajtaját és tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész és kihűlt 3 felé vágjuk.
A töltelékhez a kiolvadt gesztenyét és hideg margarint robotgéppel habossá keverjük, majd bőségesen meglocsoljuk rummal egy kevés vanília esszenciával és ízlés szerint cukrozzuk. Mivel mi nem vagyunk annyira édesszájúak, én már nem tettem cukrot, mert a gesztenye elég édes volt. A leírás szerint felverjük a habot a habfixálóval, majd hozzáadjuk a gesztenyét. A tortalapokat bőségesen megkenjük a krémmel, majd a külsejét is. Fantáziánkra van bízva a díszítés. Mivel én éppen hikomat voltam, csak simán megszórtam csokireszelékkel. A marcipánfigura nem saját készítés :)
Aki szereti, ha a sütemény szaftosabb krémezés előtt enyhén meglocsolhatja a piskótát, de ez is ízlés kérdése

18 megjegyzés:

Erinacea írta...

Nagyon szép tortát csináltál! Látszik a képekről, hogy jó volt a hangulat a bulin! Az ünnepeltnek pedig boldog szülinapot!

Nelli írta...

Boldog szülinapot az Apukádnak!
Finom lehetett a gesztenye torta.
Te meggyógyultál már?

4Gyerek írta...

szívvel-lélekkel készítetted, ezért persze remekmű. meg különben is.
ugye nem maradt egy postáznivaló morzsácska sem? szeretem a gesztenyetortát.

judy írta...

De szép lett....gyönyörü!!!
Sok boldog szüli napot édesapadnak!!!

Gesztenye receptjei és Bonbon mánia írta...

Nagyon sok boldog születésnapot kívánok az apukádnak.
A torta a kedvencem, (mert a név kötelez,) gesztenye:-)))

Szemirámisz írta...

Az ünnepeltnek a szülinapjához gratulálok, neked pedig a tortádhoz!
Nagyon guszta.

barbette írta...

Sok boldogságot az ünnepeltnek! Nálunk is nyerő a gesztenye torta. Hogy vagy? javulsz már?

Jade írta...

Isten eltesse Apukadat!

Ditta írta...

Nagyon szép és fincsi is lehetett a torta nagyon!:-)Apukádnak nagyon boldog születésnapot!:-)

Reka írta...

Isten eltesse sokaig Edesapadat!!!!
A gesztenyetorta nagyon jol nez ki, imadom a gesztenyet!!!!

Éva írta...

Nagyon jól néz ki a torta amit készítettél boldog szülinapot kívánok édesapádnak!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, apukám nevében is.
Köszönöm már jobban vagyok, sokat pihenek

Maryenne írta...

Boldog Szülinapot apukádnak!
Szép lett a tortád!:)

Gizi írta...

Boldog Születésnapot kívánok Apukádnak!!!

A torta nagyon szép!!!!
Örülök hogy már jobban vagy, de azért csak vigyázz nagyon magadra.:)

Maria írta...

Én is boldog születésnapot kívánok Édesapádnak! Neked pedig gratulálok a tortához!

Elisabeth írta...

Boldog Születésnapot kivánok, Apukádnak!
Nagyon szép, és finom a gesztenye torta, és a diszités nagyon aranyoska!
Nem tudok el képzelni nagyobb kedvességet, mint egy házilag készitett finom tortát.
Vigyázz egészségedre!

Bianka írta...

Köszönjük :)

pipacs írta...

Boldog születésnapot Apukádnak! :) A tortából lecsúszna egy szelet! :):)