2011. márc. 23.

Töltött káposzta


Ha bárki megkérdezné melyik a kedvenc ételem, egyből rávágnám, hogy töltött káposzta. Bár én ilyen téren elfogult vagyok, de szerintem apukám készíti a legjobban. Ezért, ha úgy adódik az ő feladata, hogy megfőzze, így nem venném el tőle a dicsőséget és íme, az ő receptje, amivel a saját születésnapján kedveskedett nekünk :)

1 kg hús (sertés vagy pulyka) – 20 levél savanyú káposzta – 1 kg apró savanyú káposzta – 2 hagyma – fokhagyma – 1 bögre rizs (kb 3 dl) – só – bors – pirospaprika – 15 dkg szalonna – füstölt hús (pl oldalas)

A húst, a szalonnával, hagymával és ízlés szerinti fokhagymával ledaráljuk. Hozzákeverjük a fűszereket és a bögre rizset. Ha szükséges a káposztát mossuk át, hogy ne legyen annyira savanyú. A leveleket töltsük meg a darált keverékkel, majd a szélét tunkoljuk be, hogy főzés közben ne szökjön meg a hús. Egy nagy edény aljára öntsünk egy kis olajat, tegyünk egy adag aprót, egy sor tölteléket, füstölt húst, aprót, tölteléket, füstölt húst. Amíg csak tart, csak a végét zárjuk apróval, majd a tetejét szórjuk meg pirospaprikával. Öntsük fel annyi vízzel épphogy csak ellepje, majd lassú tűzön főzzük készre. Ha időközben szükséges pótoljuk a vizet. Tejföllel tálaljuk.

14 megjegyzés:

Szemi írta...

Ó, imádom a töltött káposztát!!

4Gyerek írta...

egyszer ki kellene próbálni pulykahusival is. bíztos finom, bár a szarvascombbal is remek fogás.

ismét gyönyörű fotókat kaptunk.

Latsia írta...

Én is nagyon szeretem, nem tudom megunni. Nagyon-nagyon gusztusos a Tiéd!

Ami írta...

Milyen kis guszta az egész ételkompozició! Igazán ügyes vagy Bianka!

Nelli írta...

A töltött káposztában is az a jó, hogy sokféleképpen el lehet készíteni.
Pulyka húsból még nem készítettem, de lehet még finomabb.Én mostanában cserépedényben készítem és gerslivel a rizs helyett.
Szépek a fotók, mint mindig!:-)

Mary írta...

Csodaszép tálalás finom és gusztusos étellel.:)

Hobbychef írta...

Nekem is kedvencem

Citromhab írta...

Megértem, hogy ez a kedvenced:-))

Éva írta...

Nagyon szeretem, kár hogy kevés nagy ünnep van az évben, mert általában csak akkor főzök töltött káposztát.

Névtelen írta...

Que rico, la cebolla le da un toque a todo. Te quedó fantástico. Saludos y te deseo lo mejor.
¡Eres una gran cocinera!

Reka írta...

Ugyi apukad van!!!!

Praliné Zsuzsi írta...

Most nyelek nagyokat... istenien néz ki!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm, apu nevében is

Névtelen írta...

Hú, nagyon-nagyon guszta!
Ja, ugye majd jössz W-re dumálgatni?:)