Elővettem egy régi szakácskönyvet (Régi és Új Ízek, 1984), amit még anyu is használt, majd elkezdtem bőszen lapozni. Megakadt a szemem a barna süteményen. Száz százalékra azt hittem, hogy csokoládés, vagy kakaós és attól barnás (nem volt kép róla), de semmiképp sem gondoltam arra a lehetőségre, hogy paradicsomlével készült. Szkeptikusan álltam hozzá, de ugyanolyan kellemesen csalódtam, mint a répatortában, hiszen annak sem volt répa íze, ennek sincs paradicsom :)
20 dk cukor – 3 dl paradicsomlé (egy kiskonzerv paradicsompüré + 3 dl víz, mert nem volt paradicsomlevem) – 1 dl olaj – 1 mokkáskanál szódabikarbóna – 1 kiskanál fahéj – 35 dkg liszt – 1 citrom leve – 10 dkg egész dió – lekvár
A tésztához az összes alapanyagot egy tálban jó összekeverjük. A diót törjük apróra, valamint érdemes robotgépet koszolni :). Öntsük egy kikent, lisztezett tepsibe, majd 180 fokos előmelegített sütőben süssük készre. Tűpróbával ellenőrizzük. Ha kész, a piskótát hűtsük ki, majd vágjuk ketté és bőven kenjük meg ízlésünknek megfelelő lekvárral. Jelen esetben szilva.
De használhatunk krémet is, nincs szabály. A piskótával bánjunk óvatosan, mert puha omlós és nagyon finom :)
23 megjegyzés:
Ez jól hangzik! Régebb zöldparadicsomból volt szokás lekvárt főzni errefelé!:)
Nagyon finom, emlékszem Édesanyám sütötte a 80-as években.
Szeretem ezeket a régi, de pofonegyszerű recepteket, hogy miket ki nem találtak régen, nyilván szükségből és működött a dolog. Vittem a receptet, feltétlenül meg fogom sütni. Nekem is van régi szakácskönyvem, még 1954-es is, majd körülnézek benne, meg a nagymamám kiskönyvében is, ezek aranybányák:-)))))
Nagyon ötletes!
Nagyon guszta, szeretem én is a régi szakácskönyveket lapozgatni.Valóban ezekben a receptekben étkezési keményítőt, tejszínt, zselatint nem lehet találni.
Éva, mi a baj a tejszínnel? :) Szerintem az létezik, mióta teheneket tart az emberiség!Gyerekkoromban mindig volt otthon tejszín, tejföl, vaj, és természetesen, hogy nem üzletből. Sőt, nekem most is van házi tejszínem, tejfölöm, mert a tejről mindig leöntöm és az ételekbe nagyon sokszor azt használom. Persze, ez sokaknak nem adatik meg ma már, és az üzleti tejszín az minden, csak nem házi.:) De legalább van az is.
Finom lehet!Valahol már olvastam hasonlót.
De érdekes. Biztos kipróbálom
Olyan nagyon omlósnak, puhának néz ki a tészta. Mesés.
Brutális! :-DD
Milyen különleges!
Jó lenne belőle egy szelet kóstolóba :-)
érdekes. meg ötletes
Azta micsoda ötlet, sosem mertem volna kipróbálni, ha csak úgy könyvben olvasom:-)
Igen nagyon érdekes recept talán egy próbát is meg ér, én diétásan készíteném a páromnak, hogy cukor betegek is ehessék. köszi:-)
hogy olvashattam
Nu am mancat niciodata prajitura cu suc de rosii dar sigur este foarte buna! O zi placuta!
Na, a paradicsomra én sem tippeltem volna.:)
Amúgy jól néz ki, látni rajta, hogy szép könnyű a tésztája.
Ötletes nagyon! :)
hat ez nagyon fincsi lehet :-)))). Megsuthetem? Kosziiiiiiii.
Nagyon érdekes recept,de tényleg:-)De nagyon tetszik!
Jó kis recept, beállítom a sorba a többi közé! Köszi érte!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Jééé, tényleg így sütöttek anno, paradicsomlével a cukrászdákban is! és fura módon ízre is finom, nem száraz! én még nem próbálkoztam vele, ki fogom ezt is próbálni :)
Megjegyzés küldése