2011. júl. 20.

Krumplis „pizza”, sok finomsággal

Nagyon szeretem a krumplis ételeket, főleg ha rakott és bővelkedik sok finomsággal. Nos, ez ilyen. Meglátni és megszeretni recept volt. Az alapokat egy burgonyás receptújságból lestem el, csak más feltétekkel gazdagítottam. Hogy miért pizza a neve? Talán az elrendezés miatt, vagy azért, hogy ha nem vagyunk burgonya rajongok, kelt tésztával is elkészíthető, csak akkor kevesebb tojás öntettel.5 szem közepes burgonya (vagy függ az edény nagyságától) – arasznyi kolbász – 4 szelet bacon szalonna – 2 újhagyma vagy arasznyi póré – fél kápia paprika – 10 dkg sajt – 4 tojás – só – bors – szerecsendió – majoránna – petrezselyem – pirospaprika – 2,5 dl tej
Kenjünk ki egy hőálló tálat. A burgonyát hámozzuk meg, szeljük vékonyra és helyezzük a tálba egymásra lapolva (enyhén sózzuk, de óvatosan, mert a tojást is sózzuk). Szórjuk meg a kolbásszal, apróra vágott hagymával, paprikával.
Készítsük el az öntetet. Verjük fel a tojást, fűszerezzük (só, bors, szerecsendió, majoránna, petrezselyem, csipet pirospaprika), keverjük bele a reszelt sajtot és tejet. Öntsük nyakon a burgonyát és fektessük rá a kisebbre vágott bacon szalonnát. Tegyük sütőbe. 180 fokon süssük min. 40 percig. Az első tíz perc után fedjük le fóliával, hogy ne égjen meg a teteje. Az utolsó tíz percben meg vegyük le róla, hogy ropogósra süljön a szalonna. Hagyjuk egy kicsit hűlni, hogy könnyebben vágható legyen.

17 megjegyzés:

kovtama írta...

Ajaj a fogyókúrám. Nagyon jól néz ki. Köszi a receptet.:)

Belly írta...

Jól hangzik!

Aleda írta...

Nagyon guszta és biztos finom étel.Gyönyörű színkavalkád,szépek a képeid nagyon.

Sara & Miki írta...

Ingrediente apetisante, cred ca-i tare bin. Pup!

Hobbychef írta...

Ha pizza, ha nem, de nagyon guszta. A napokban én is hasonlót készítettem brokkolival.

Okki írta...

Nagyon guszta! :)

Éva írta...

Igencsak finomnak néz ki ! Sok jó finomsággal van megpakolva!

4Gyerek írta...

Az a keresztmetszet.... meg az a sütés előtti fotó.
Egy szerencse, ebédeltem.

Juci írta...

Istenem, milyen kívánatos!

Viki írta...

Sokat szoktam nálad időzni, de most elhuzok, mert elkezdett hangosan korogni a gyomrom.
Nagyon-nagyon fincsi lehetett, érdemeslenne krumplit vennem. Nálunk ugyanis csak én vagyok krumplis. Oldalbordának izzad a lába a krumplitól :)- mondja ő!

Elisabeth írta...

Szerintem ez egy "deep dish=mely edenyu" pizza amit a Sziciliak, es a Napoliak keszitik.
Nagyon guszta, es finom!!!

Márta írta...

Gusztusos!

Bianka írta...

Nagyon szépen köszönöm

Ági meg az angyalai írta...

Elmentettem, biztos, hogy elkészítem.

ui.Továbbra is rajongok a receptjeidért, köszönet értük tényleg!

Ági

Marika írta...

Ez is fantasztikusan néz ki, mint minden recept, amit megosztasz velünk!
Kérlek látogass meg, szeretnélek egy díjjal megajándékozni!

Éva írta...

Bianka nézzél már be hozzám, kíváncsi vagyok a véleményedre!

thia írta...

Nagyon guszta, és biztos finom is! Nemrég kaptam egy pita-tálat, és már fel kellene avatnom. Ezt az ételt talán elkészíthetem benne, nem? Köszi, hogy megosztottad velünk ezt a receptet!