2011. aug. 31.

Gombával, zöldséggel és tejföllel töltött cukkini

Két hete kaptam egy szép nagy cukkinit. Három darab fogás készült belőle és ideje volt a végére járni. Mivel csak én eszem szépen be tudtam osztani. Készült belőle Cukkinis, babos bolognai és Cukkinis, gombás lecsó. Mindkettőt ajánlom. A mostani változat is nagyon könnyen elkészíthető és remek ül beilleszthető egy diétás menübe is.

Két közepes vagy egy nagyobb cukkini – 2 újhagyma v. egy arasznyi póré – 1 paradicsom – 4 közepes gomba – fél paprika – 4 púpos kanál tejföl – 1 tojás – majoránna – bors – só – sajt – 1 gerezd fokhagyma
A cukkinit kettévágjuk és kivájjuk a közepét. Érdemes a két széléből is levágni egy ujjal, hogy a töltelékbe kockázzuk. Úgy kaparjuk ki, hogy a két szélén is maradjon perem. A cukkinit sózzuk, hagyjuk legalább tíz percet pihenni, majd öblítsük le. A zöldségeket kockázzuk, karikázzuk fel. Enyhén sózzuk, majd keverjük össze. Töltsük meg vele a mélyedést. A tejfölt keverjük össze a fűszerekkel, sóval és préselt fokhagymával. Mindenki ízlése szerint ízesítse, vagy tehettek bele más fűszereket is. Öntsük rá a zöldségekre, majd 180 fokos előmelegített sütőben, 15 percig fólia vagy fedő alatt, majd még kb. 30 percet (függ a cukkini nagyságától is) nélküle süssük. A végén szórjuk meg egy kis sajttal. Vizet ne tegyünk alá, mert a zöldségek levet eresztenek.

12 megjegyzés:

Petra írta...

Ez is isteni! :)))

Okki írta...

Nagyon guszta! :)

trollanyu írta...

Guszta nagyon, isteni lehet:) Nálunk mindenki megeszi a cukkinit, jut is belőle mindenbe.

sara & Miki írta...

Cred ca-i un deliciu, pup!

Hobbychef írta...

Nagyon guszta!

Viki írta...

jóóóóóóóóóóó

4Gyerek írta...

aztakiskonyháját!
megint cukkini ;)
ígéretet kaptam arra, hogy jövőre vet a kertjébe Édesanyám. akkor talán nem irígykedem mindenkinél.

Reka írta...

Vacsoraztunk, de megkostolnam!!!!

Kati írta...

Én is szívesen megkóstólnám.

Nely írta...

Tare bun trebuie sa fie, arata foarte bine! Pupici!

Ancsika írta...

itt is köszi! :) Vittem!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm