2011. okt. 29.

Brokkolis, túrós rétes

Eredetileg spenótos változatot akartam sütni, de mivel nem találtam leveles spenótot mirelit változatban sem, így jött a brokkolis ötlet. Úgy is folyamatosan kísérletezem, hogy megszeressem a sokak által kedvelt zöldséget. Én még hadilábon állok vele, de jó úton haladok

Egy csomag réteslap – egy kis fej brokkoli v. kis zacskó mirelit – 2 gerezd fokhagyma – 2 tojás – 500 g túró – 1 kanál tejföl – só – bors – majoránna – petrezselyem – szerecsendió – 100g vaj v. margarin – búzadara A brokkolit kis rózsákra szedjük, majd sós v. ételízesítős vízben ropogósra főzzük. Az egyik fokhagymagerezdet vágjuk bele a vízbe. A végén szűrjük le. Túróból használhatunk tehenet, juhot vagy fele-fele arányban is. Ha juhtúróval készítjük, akkor kevésbé kell ízesíteni. De pl. ricottát is használhatunk vagy más ízesített túrókat. Keverjünk bele a 2 tojást, tejfölt, fűszereket, 2-3 reszeletnyi szerecsendiót és a másik préselt fokhagymát. Én hat lapos réteslapot vettem, így két darab, 3 lapos rétesem lett. Egy nedves konyharuhára fektessük az első lapot, majd kenjük meg az olvasztott vajjal, rá a következőt és azt is, majd a harmadikat. Szórjuk meg búzadarával, a fele túróval és brokkolival. Aki szereti a brokkolit, ne sajnálja ki belőle, ahogy én tettem. Főleg ha sok a brokkoli tartalmasabb is lesz az ebédünk. A rétes két szélét hajtsuk be és a konyharuha segítésével tekerjük fel, majd helyezzük egy sütőpapíros tepsire. Bőségesen kenjük meg a vajjal, majd 180 fokos előmelegített sütőben süssük szép aranybarnára.

6 megjegyzés:

Ditta tortái írta...

Én nagyon szeretem a brokkolis ételeket,ilyen formában még soha nem ettem,de nagyon izgalmasan hangzik,guszta nagyon,szívesen megkóstolnám:-)

Elisabeth írta...

Igazán különleges, és ötletes a brokkoli a turó köze hozzátéve!
Guszta, és finom!

trollanyu írta...

Gyönyörű:) Nálunk a brokkoli állandó szerplő, a kislányom kedvence. Érdekes és különleges íze lehet.

Petra írta...

Nagyon finom. Nekem jobban is tetszik brokkolival.
Ma a tepsis brassóid készült. Köszönöm!!! Szuper volt. :)

Mary írta...

Gusztán néz ki! :)

Juci írta...

Bianka kedves! Ez olyan szép mint egy tortaszelet, és csuda finom!