2012. febr. 10.

Narancsos sajttorta

Egy újabb Michel Roux, Tésztavarázs remekmű. Még sosem sütöttem sajttortát, de barátnőm szülinapjára úgy éreztem tökéletes választás lenne. El sem tudom mondani mekkora sikere volt. Férjem, aki szkeptikusan állt hozzá, azt mondta rég evett ilyen finomat. Egy kis változtatással…



Tészta: 250 g liszt – 200 g vaj v. margarin (enyhén puha) – 100g porcukor – csipet só – 2 tojássárgája
Belső: 3 narancsnak a leve – egyik narancs negyedének héja – 250 g mascarpone – 250 g félzsírós tehéntúró – 150-200 g cottage cheese (kiszereléstől függően) – 150 g tejföl – 175 g cukor – 4 tojás – 1 kisebb üveg narancslekvár

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, gyúrjuk, míg homogén állagot nem kapunk. Nem egy kellemes folyamat, de megéri. Egy jól lisztezett munkafelületen nyújtsuk ki a tésztánkat és helyezzük bele a kikent pite- vagy tortaformánkba. Na, én ezt a mozdulatot kihagytam és kézzel egyengettem bele az egész tésztát, úgy hogy kisebb darabokat téptem, majd formáztam meg. Húsz percre tegyük hűtőbe. Ha letelt az idő, a tészta alját villával átszurkáljuk, majd vakar sütjük. Magyarul elősütjük :)
A tésztánkra helyezzünk egy sütőpapírt, majd szórjunk bele rizst, babot, lencsét vagy készen kapható sütő golyót. Elősegíti, hogy sütés közben a tésztánk ne púposodjon fel. 170 fokos előmelegített sütőben 30 percig, majd a nyomatékot és papírt kivéve még 5 percig. Óvatosan, hogy ne égjen meg, mert még visszamegy a töltelékkel együtt. Ha a tésztánkat kivettük hűtsük vissza a sütőnket 140 fokra. A krémhez a tojásokat habosítsuk fel a cukorral, majd sorban adjuk hozzá a többi alapanyagot. Érdemes robotgépet használni. Öntsük az elősütött tésztába, majd tegyük a 140 fokos sütőbe, kb. 1,5 órára. Lehet, hogy több idő kell, így érdemes a vége fele tűpróbát végezni. Ha szépen átsült, vegyük ki és tegyük hűlni. A lekvárunkat enyhén melegítsük meg, ha szükséges préseljük át egy szűrőn, hogy ne legyen benne héj és ne legyen darabos, mert szép zselés állagot kell, hogy kapjunk, majd kenjük a torta tetejére. Ettől a pillanattól mehet a hűtőbe. Szeletelésnél, meleg vízbe áztatott éles kést használjunk. A képek nem túl jók, mert ünnepi körülmények között készültek :)

8 megjegyzés:

Mary írta...

Fantasztikus ízvilága a tortának! Látni azért, hogy szép! :)

Évi - Ízek és utazások írta...

Egy kedves ismerősünktől kaptunk egyszer pár szelet sajttortát. Isteni volt, pedig nem vagyok édesszájú. :) Ez is nagyon guszta. Majd egyszer Anyukámmal bátorkodom elkészíteni. :)

Panna írta...

Sajttortát még én sem sütöttem, de már olyan régóta szemezek vele :) A Tiéd nagyon tetszik :)

Gabriella írta...

Nem sütöttem még sajttortát, de ez nagyon jól néz ki! :)

pitypang írta...

én sem sütöttem még sajttortát,de ahogy nézem és olvasom,bizony kellene:):)

Vicuska írta...

:D A férfiak már csak ilyen szkeptikusak az új dolgokkal szemben, de a tied legalább bevallotta, hogy tévedett! Nagyon finom lett!

Bianka írta...

Köszönöm

Könyvlelő Kritta írta...

Az ilyen tortákat szeretjük mi is, nagyon jól néz ki. :)