2013. febr. 8.

Magvas müzli szelet

Nagyon szeretem az egészséges desszerteket. Főleg amióta odafigyelek az étkezésemre. Igazán gyermekbarát, így, ha porontyunk megkívánna valami édességet, nyugodtan adhatunk belőle. Reggelire, tízóraira, uzsonnára vagy éhségünk csillapítására remek kis találmány. Nem különb, hogy nagyon gyorsan elkészíthető, valamint több napig is eláll.

100 g vaj v. margarin – 3 evőkanál méz, ha nincs jó a lekvár is – 85 g demerara (barna cukor) – fél teáskanál fahéj – 50 g kókuszreszelék – 2 evőkanál lenmag – 1 evőkanál szezámmag – 100 g mogyoró – 140 g kis szemű zabpehely
Kb. 160 fokra izzítsuk be a sütőnket. Hiszen, az előkészület gyorsasága miatt nem lenne ideje felmelegedni. Egy tálban olvasszuk meg a vajat és a mézet. Igen, igen, ha nincs méz jó a lekvár is. Vagyis én kipróbáltam és bevált. Adjuk hozzá a zabpelyhet és sorban az összes hozzávalót a legvégén a kisebb darabokra tört mogyorót. Sütőpapírral béleljünk ki egy közepes tepsit, majd öntsük bele a keverékünket. Simítsuk és nyomkodjuk át. Tegyük az előmelegített sütőbe, majd 30-35 perc alatt süssük készre. Mikor kivesszük még porhanyós és málik szét, de amint teljesen kihűl, már igazán szépen szeletelhető. Nekem igazán félnapi pihentetés után vette fel az igazi müzli szelet állagot.



Eredeti recept egy világkonyha magazinból származik.

1 megjegyzés:

HajniZoli írta...

Müzli szelettel már próbálkoztam, az almás volt és finom is lett. Mentem ezt is, tetszik a magokkal és a mogyoróval. Kipróbálós mindenképp:-)