Hétvégén megalkottam a már többször említett szaloncukrokat. Egy rémálom volt elkészíteni. A fejem búbjától a kis lábujjam végéig csokis voltam nem beszélve a konyháról. Viszont az illatok megismételhetetlenek. A friss fahéj, kakaó, pörkölt dió illata nagyon megkönnyítettek a karácsonyi hangulat előidézését. Főleg az esti társaság nyamnyogó hangja, ahogy éppen az én általam nehezen megszült kutya kakira hasonlító, bonbonjaimat majszolják hiszen hirtelen felbukkanásukra más ötletem nem volt adni.
Tudjátok mit, újra megtenném. Nagy élmény volt :)
Főleg, hogy a nővéremnek okozhatok ezzel nagy-nagy örömet. Tudjátok a testvéri szeretet 20 év felett érik be igazán, amikor már nincs féltékenység, testvéri belharc, versengés, hanem átveszi az önzetlen, egymásra utaltság, az utolsó anyai vérkapocs szeretete. Ezzel fogtam neki a munkához. Meg a másik nagy-nagy szeretet a férjem iránti….aki nagyon édes szájú. Szaloncukor A Házi csokoládém (1 bejegyzéssel lejjebb megtalálható) receptje alapján álltam neki a nagy műnek és a már megvásárolt papírok felhasználásával, próbáltam egy kis színt belecsempészni.
A LÉNYEG: a jobb megmunkálás végett a csokival, lehűlése után érdemes dolgozni.
3 fajtát formáztam meg: marcipános, diótörmelékest (abban van még egy kis citromhéj is), valamint az egész diós. Ehelyett lett volna a rumos dió, ami a kukában landolt. A „bonbon” és a papír közé egy vékony selyempapírt is tettem, hogy védje a színes papírt a csokitól, a csokit meg a színes papírtól :) Hűűű sok papír.
Na jó nem vagyok író és nem is vagyok fényképész. Bár imádom és utazásaink során több száz képpel térünk haza, de nem művésziek. Viszont a karácsonynak mindig meg kell adni a módját…. A végkifejlett maradok a fakanálnál. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése