2010. márc. 2.

Marshall máj

Nászutas szállodánknak, nagyon jó, inkább fantasztikus szakácsa volt. Annyira, ízletesre készítette az ételeket, hogy azóta sem ettem, pl. olyan rántottát vagy májat. És sorolhatnám a többi egy héten át fogyasztott finomságait. Ami még nagyon tetszett, hogy a hústól a zöldségen át, mind a szálló saját bió farmjáról származott. Itt ettünk először Marshall májat is. Azóta étkezésünk része. Én így tanultam lehet, más másként készíti.


Borjú máj (én most pulykát vettem) – liszt – bors – szalonna – egy kis olaj – hagyma – só

A borjú májat lehártyázzuk, ha túl vastag kettészeljük és kisebb szeletekre vágjuk, megborsózzuk sózzuk és lisztbe forgatjuk. A többi máj fajtát nem hártyázzuk és nem sózzuk. A többi mozzanat ugyanaz. Azért is vettem pulykát, mert nincs vele ennyi gond.
A szalonnát szeletekre vágjuk, beirdaljuk és zsírjára sütjük.
A szalonna kisült zsírjához tegyünk egy kis olajat, hogy ne égjen tovább és forrón süssük ki a májat. Ha még van kedvünk és szeretjük hagymákat is kisüthetünk, amiket vékony szeletekre szelünk, belisztezünk és kisütünk.Bármilyen körettel tálalhatjuk mellé téve a karéj szalonnát, és ha úgy adódik, a hagymát.

5 megjegyzés:

egycsipet írta...

Nem vagyok májrajongó, szerintem kb. 2 évben egyszer eszem, akkor is csirkemájat :)), de ez itt fent nagyon guszta. Ráadásul szalonnával és hagymakarikával... Mmmm! :))

Andi írta...

Azta...marha jól néz ki!
Én imádom, a szalonnát a tetején szintén. sajnos... :-(

szepyke írta...

Uram anyám!:)
Ez micsoda pazar egy kép!:)))

Zoltán Török írta...

...borsózzni ? borsozni.igy finomabb és van értelme is

Zoltán Török írta...

...borsózzni ? borsozni.igy finomabb és van értelme is