2010. márc. 1.

Nyírségi gombóc leves, ahogy én készítem


Szeretjük a leveseket, gyakran készítek. Most a Nyírségi gombóc leves volt a soron. A munkahelyemen szokott lenni, de az nem az igazi, mert aki ette, azt mondta kemény kantin íze volt és semmi belevaló. És tiszta átlátszó, sok-sok hagymával. Persze tudom, van ott is, ami finom, főleg, amit nagy mennyiségben gyártanak, pl. ilyen a tejbegrízük vagy a rizsfelfújtjuk is :)
De jobb itthon saját ízlés szerint elkészíteni.

Leves : 30-40 dkg marha lábszár – 2 ujjnyi szalonna – egy arasznyi száraz kolbász – 3 sárgarépa – 2 fehérrépa – 1 kisebb fej zeller – 1 kisebb fej karalábé – két marék borsó – só – bors – pirospaprika – majoranna – fokhagyma – paprika – hagyma – 1 evőkanál liszt – 2 dl tejszín – 1 tojás (csak a sárgája) –karfiol és gomba is kell bele, de férjem nem szereti.

A szalonnát kockákra vágva a zsírjára sütjük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és paprikát, majd borsózzuk, majorannát szórunk és egy kiskanál pirospaprikát is adunk hozzá. Felöntjük, 2-3 pohár vízzel majd hozzáadjuk a marhahúst. Ha már kezd puhulni, hozzáadjuk a karikákra, kockákra vágott zöldséget, fokhagymát, majd sózzuk vagy ételízesítjük. Minden zöldséget a főzési ideje szerint adagoljuk.
A vége fele világos rántás készítünk (én szoktam egy fél gerezd fokhagymát is belenyomni) és beletesszük a levesbe, valamint ilyenkor a gombócokat és kolbászkarikákat is.
Ha megfőttek a gombócok levesszük a tűzről. A tejszínt összekeverjük a tojás sárgával és lassan belefolyatjuk a levesbe folyamatos keverés mellett, de óvatosan nehogy rántotta legyen belőle.


Gombóc: 3 burgonya – liszt – 1 tojás – só – egy reszeletnyi szerecsendió - bors – egy kis vaj
Burgonyát héjába megfőzzük, majd hámozzuk és széttörjük. Meg kell várni, hogy kihűljön, majd összekeverjük a tojással, a szerecsend., a vajjal, a sóval, borssal, majd annyi lisztel amitől egy kellemesen gyúrható tésztát kapjunk. Vizes kézzel dolgozzunk, hogy ne tapadjon, majd gombócokat formázva levesbe tesszük. A gombócok ne legyenek túl nagyok. Inkább több kicsi.

Sajnos a végén elfelejtettem és sárgája helyett egész tojást tettem bele, amitől nagyon zavaros lett. De ez legyen a legkevesebb, íze annál jobb lett.

7 megjegyzés:

Andi írta...

Ahogy olvastam a hozzávalókat....hát ez csak szuper lehet!
Nagyon guszta a tálalás is!

Bianka írta...

Köszi, érdemes kipróbálni, a gombócot is eheted, csak te fajta liszttel :)

Livi írta...

Hű milyen gazdag levest készítettél megint :) Jól néz ki!!!

egycsipet írta...

Nagyon rég nem ettem már gombóclevest, bár felénk teljesen másképp készítik. Ez a változat sokkal jobban fest. :))

Bianka írta...

Csipet, igen máshol ligtosabbra írják, de mi szeretjük, ha van benne anyag :)

Dia írta...

Tyűűű, ezt tuti kipróbálom! Imádom a tartalmas leveseket!

Életünk és ételeink írta...

Múlt héten megfőztem a burgonyakrém levesedet, de ez is nagyon finom lehet!