2010. márc. 31.

Sertés pörkölt

A múltkori balgaságom óta, amikor is sertés hús helyett, pulyka darált húst fagyasztottam ki, vágyom egy jó kis szaftos pörköltre. Most már tényleg itt volt az ideje, és újra feltúrtam a mélyhűtőt és reménykedtem, hogy sikerrel járok, és nem valami fasírtnak való fog előkerülni :))) Sikerrel zártam a napot, minden a helyén volt és végre elkészült az étel is, amit nagy-nagy örömmel fogyasztottunk, olyannyira, hogy férjem kétszer is evett belőle. A sok kísérleti kaja után, már vágyott valami magyarosra is :)))

Kétszemélyes kétnapi adagunk arányait írom le:
60 dkg sertés hús – 3 ujjnyi szalonna – 2 kicsi v. 1 nagy hagyma – 1 paprika – paradicsom – 3 gerezd fokhagyma – bors – majoránna – pirospaprika – só v. ételízesítő – vörös bor – liszt – olaj


Készítünk egy pörkölt alapot. A kis kockákra vágott szalonnát zsírjára sütjük, majd hozzáadjuk sorban, de nem egyszerre a felaprított hagymát, fokhagymát, paprikát, paradicsomot. Ha nincs paradicsom, anélkül is jó. Nekem csak azért van mindig, mert nagy paradicsomtermésünk volt, főleg koktél és lefagyasztottam. Azokat dobálom bele. Majd borsozzuk, szórjuk meg majoránnával és pirospaprikával. Utána egyből öntsük fel egy bögre vízzel, hogy a paprika ne égjen oda. Addig hagyjuk az alapunkat rotyogni, míg felkockázzuk a húst. Én úgy tanultam minél sűrűbb az alap, annál jobb a pörkölt. Ha megvagyunk, tegyük bele a húst, öntsük fel vízzel és tegyük hozzá a sót vagy ételízesítőt. Kis lángon főzzük készre. ¾ részénél öntsük hozzá a borocskát. Kb. egy decit vagy ízlés szerint, többet vagy kevesebbet. Ha megfőtt a hús készítsünk egy ligtos habarást (hideg víz, liszt) és forraljuk össze. Én tésztát főztem, mert nekem a nokedli mumus. Tejfölt tettünk a tetejére.

12 megjegyzés:

szepyke írta...

Én nokedlivel szeretem, de egye, fene, kérek!:)))

Imádom! Az egyik legjobb étel a földön!:)

Bianka írta...

Szepy, megtanítasz, jó nokedlit gyártani? :) Mert én is jobban szeretem. De nekem a nokedli egy mumus, nagyon ritkán sikerül jól eltalálnom :(

szepyke írta...

Mumus?
Nekem max azért, mert időigényes. Mit rontasz el, miért nem sikerül?

Bianka írta...

Nem tudom, az az igazság, hogy próbálom tökéletesre készíteni és a végeredmény nem olyan, mint anyué, vagy a munkahelyi menzán. Olyan kicsik, nem az igazi az állaga sem. Pedig próbálom, nem túlfőzni, meg a múltkor sokáig is öblögettem. Úgy készítenék egy tojásos, nokedlit :)

szepyke írta...

én a tökreszelőn csinálom...:)))
de most vettem egy szaggatót hozzá.

ahány tojás, annyiszor 1 dl hidegvíz, és annyi liszt, amennyit felvesz, hogy jó sűrű tészta legyen, ami nem folyik, hanem "vonul"... kb így tudnám jellemezni!:)))
magyarán, ha öntöd, nem folyik, hanem lassan ereszkedik. Így nem folyik csak úgy át a szaggatón. Forrásban lévő, sós vízbe kell szaggatni, és időnként megkeverni. Elég gyorsan elkészül. Mindig megvárni, míg a víz újra forr, és akkor a következő adagot, mert ha "hideg" a víz, akkor egy nagy masszává összeáll az egész az edény alján.
Én nem öblitem le, csak ráöntök egy kis olajat (vagy zsírt keverek bele) ettől szépen pergős marad. A nagysága a szaggató lyuknagyságától függ szerintem. Az enyémek szép nagyok, és milyen jó ötlet egy kis tojásos nokedli... Én néha a pörkölthöz is azt csinálok, és utána két napig csak fekszünk...:))))

Bianka írta...

Köszönöm nagyon hálás vagyok, meg fogom próbálni, mert nem hagy nyugodni a dolog. És a tojásos egy jó kis friss salátával. Istenem jövő héten el kell készítenem :)

Andi írta...

Én tejfölt teszek a nokedlibe, nem vizet...De igaza van Szepykének, tényleg olyan lágy vonulósra kell a tésztát. Én állni is hagyom picit. Sokan ott rontják el hogy túl keményre csinálják....Én se öblítem le.
Most fő a marha pörim...Isteni kaják!!!

Bianka írta...

Köszönöm neked is Andi. A te pörid is nyammi

Mary írta...

Guszta a pörkölted! Nokedlit nálunk a férjem készíti. Sokkal jobb mintha én csinálnám. Ha Dani itthon van akkor ők ketten főzik a pörköltet! :)

Adri írta...

Ez nálunk is így van. Férjem (és azért én is)időközönként vágyik valami magyarosra a sok kísérleti kaja után. :)Ő tésztával, én nokedlivel szeretem.
Én kicsit másképp készítem, de mindig jó új vagy más módokat olvasni.

Ami írta...

Az utolsó fotó :DDD
Így mi is látjuk, hogy finom volt.
Bár mondjuk én is nokedli párti volnék, de ebből is kérek!

Bianka írta...

Mary valóban néha a férfiak nagyon tudnak.
Ugye Adri, annyira vágytam rá
Ami :)))