2010. ápr. 15.

Magvas kenyérke

Úgy kezdődött, hogy elfelejtettünk kenyeret venni vacsorára. Így keresnem kellett egy gyorsan elkészíthető kenyérféleséget. Végül a NoSaltyn találtam rá. Tényleg gyors. A kelesztés is max fél órát vett igénybe, alig kellett bele valami, valamint nem kellett vele sokat pepecselni. 2 db jön ki belőle. Ilyen tiszta még sosem maradt a konyhám, az illata viszont igen pékség jellegű lett :)

20 dkg sima liszt – 10 dkg teljes kiőrlés (nekem nem volt, így barna rizslisztet tettem) – fél kocka élesztő – só – kevés meleg víz – tojás – magok (szezám, tökmag volt itthon)

Az élesztőt egy deci langyos vízben feloldom. Nem futtatom fel. A lisztet, a sót, két marék szezámmagot, élesztős vizet, meg még annyi vizet, ami felvesz összegyúrjuk, úgy hogy egy keményebb tésztát kapjunk. Ha megvagyunk, két kenyérke szerűségre formáljuk, majd beirdaljuk a tetejét és meleg helyre duplájára kelni tesszük. A végén egy tojás vízben elkeverünk és azzal megkenjük a tetejét, majd ízlés szerint megszórjuk magvakkal. Előmelegített sütőben készre sütjük. Nem kell túl pirosra.
Téliszalámival tuningoltuk.

És ráadás. Egy újabb sztárfotó, a hidegre való tekintettel még elég nagy bundussal :))))

11 megjegyzés:

Edó írta...

Ez a kenyer tenyleg jol johet veszhelyzetben!Na de az a kutyus!!!!!Hat,komolyan annyira draga,es hogy elvezi a fotozast!:))Nagyon fotogen

pitypang írta...

Szeretem a magvas kenyeret!!nagyon!!!
A kutyusod tündéri:):)

Livi írta...

Jó kis recept!!! El is mentem :)
Kutya pedig még mindig imádni való!

Gál Edith írta...

Nagyon jó a kenyér és nagyon aranyos a kutyusod!!!! :)))

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm! Palkó nevében is

egycsipet írta...

Klassz lett a kenyered, szeretem a magos kenyereket, mégis ritkán sütök, úgyhogy most szívesen megkóstolnám a tiédet, ha lehetne. :)

Kutyus zseniális. :D

Andi írta...

De ügyi vagy, hogy csak így összedobod! Nagyon szépséges....

Andi/cuki írta...

Édes a kutya, ebből itt meg küldhetnél egy párat igazán!:-))

Bianka írta...

Köszönöm lányok! Finom volt. Jó ropogós. Sajnos elfogyott

Krisztu írta...

Szia!

Köszi, hogy az olvasóm lettél. Irigyellek a kutyus miatt. :)

szepyke írta...

Jó, ok, kérek!:)
Nagyon szeretem a magos kenyereket, imádom, ahogy ropog a tetején!:)