2010. jún. 17.

Diós Browni

Elérkezett az idő, hogy én is beálljak a Browni készítők sorába, mert be kell vallanom, hogy még sosem készítettem. El sem hiszem, hogy tudtam idáig nélküle élni ;) Pedig nem vagyok csoki rajongó, de ez valahogy más és főleg, hogy ízlésünk szerint nem tettem bele sok cukrot, így még kedvesebb volt a szívemnek, főleg az előre pörkölt dióval.
Tudjátok, van nekem a nagy Reader1s Digest könyvem, amiből már készítettem pl az
Angol teasüteményt és még sok minden mást. Tegnap újra elkezdtem lapozni, valami hétvégi recept után kutatva és megakadt a szemem a brownin főleg, hogy a 30 perces kategóriába tartozik. Újfent nem kellett csalódnom. Fél óra alatt egy olyan brutál omlós, ragacsos süteményt dobtam össze, hogy valóban megnyaltuk, mind a tíz ujjunkat. Nem bírtam ki, hogy fahéjat ne tegyek bele, mert nekem evidens a dió-kakaó kombinációhoz.

12 dkg margarin – 4 dkg kakaó – 20 dkg cukor (én csak 170 dkg tettem bele) – 2 nagy tojás – 5 dkg liszt – vagy két marék dió – kis üveg vanília aroma – egy kiskanál sütőpor

Az olvasztott margarint, a vaníliával, tojással és a cukrokkal összekeverjük, utána beletesszük a száraz adalékokat, majd az előre pirított diót. Egy kisebb tepsit használjunk. A recept 30X20-ast ír, talán volt akkora az enyém is. Előmelegítet sütőben 180 fokon 18-20 perc alatt készre sütjük.
A szeletek nem lettek olyan szépek, mert még forrón szeleteltem, nem volt türelmünk kivárni, meg nagyon omlós is :)))

21 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez a brownie-téma engem is érdekelne. Egyszer ettem barátoknál, és tényleg tök finom. A dió mondjuk nem a szívem csücske, de maga a cucc tök jó lehet!:)

Dia írta...

Brutál lehet! Én egyszer próbáltam, de kiskanállal kellett kienni a tálból. Férjem oda is volt érte, Én meg megsértődtem rá (már a sütire) és azóta nem is próbálkoztam vele.

ginko írta...

Bianka! ez fantasztikus lehet, én már régóta rajongó-táborba tartozom. Nem is tudom, hogy van energiád ennyi minden elkészítésére, fotózására?!

Melinda írta...

Nagyon guszta lett. A brownie nagy találmány.

Ami írta...

EGyik kedvencem a brownie, mondjuk én csokiimádó vagyok, mint az köztudott :D. Viszont diósat még nem készítettem, nagyon guszta!
Látom sikerült pont jól "megsütni", és nem kiszárítani, ügyes vagy, hogy így elsőre összejött. /Az első browniemat én kb 10 perccel túsütöttem, mert olyan nyersnek tűnt. Ezért kiszáradt, és olyan volt mint a tégla :DDD, De megettük :DDD/

Niki írta...

Én pedig Ami ellntétje vagyok...nem az erősségem a csokis,kakaós,sütemény.De ha fehércsokis brownie-val is próbálkozol,arra vevő vagyok:)))
Egyébként nagyon guszta ám...;ODDDD

Chef Viki írta...

Na most mit mondhatnék én? A totális csokifüggő?!

Azt, hogy kééééééééééééééééérek :-DDD

Livi írta...

Brownie-t bárhol bármikor...;)
Nagyon jól néz ki!

Gál Edith írta...

CSODÁS!!!

Reka írta...

fantasztikus lehet. en meg soha nem keszitettem, de lassan raveszem magam :-)))).

családi tűzhely írta...

Csoki és dió, mennyei párosítás a számomra:)

Bianka írta...

Köszi Lányok, megéri :))

Juci írta...

A lányom kedvence! Mi is kérünk!!

Mary írta...

Nem ettem és még nem is sütöttem de mindent szeretek ami benne van! Guszta nagyon!

Gizi írta...

Imádom a csokoládét, így természetesen ez pont egy nekem való recept!!!! Én is kéééééééérek, persze ha a Viki nem kérte el az összeset.:))

Bianka írta...

Ha legközelebb sütök, mindenkinek postázok, mert már sajnos elfogyott :)))

pitypang írta...

úúúúúú,és óóó,és áááááá:)):)
csak nyelek nagyokat:)

Krisz írta...

Jelentem, megsütöttem és isteni lett! :)

Cukorból én még kevesebbet raktam bele, viszont dióból majdnem a dupláját (ez az előre pirítás szenzációs ötlet, nagyon extra lett tőle)... és az egész család odavolt érte, pikk-pakk felfaltuk.

Köszi a receptet.

Bianka írta...

Krisz nagyon örülök, hogy ízlett :)

Névtelen írta...

20 dkg cukor (én csak 170 dkg tettem bele) ???
:)
Zs

Krisz írta...

:D - nohát, ezt észre sem vettem! Én ráadásul csak 14 dkg-ot szoktam rakni bele (most sül az 5. alkalommal, mióta elloptam Bianca-tól :D) ---- viszont mi vaníliafagyival esszük (a süti még meleg persze) - nyamm...