2010. júl. 12.

Kovászos uborka "első"

Imádom, imádom, imádom….. szerintem bevezetésnek ennyi elég is :)))
4 literes üveghez
Kb. 2-2,5 kiló uborka – egy csomag kapor (a legjobb, ha már vastagabb fásabb) – kb. 2-3 kanál só – 3-4 liter víz – 6-7 nagy gerezd fokhagyma (ha kicsi több) – kenyér sarok vagy zsömle

Először is feltesszük forrni a sós vizet. Az uborkát és az üveget is jól-jól mossuk meg és ki. Az uborkák két végét vágjuk le, majd vágjuk be. Én úgy tanultam, hogy nem a két végét, hanem középen kell ejteni a metszéseket, minkét oldalról. Majd enyhén fektetett üvegbe helyezzük sorba az uborkákat. Ha lehet jó sűrűre. Én általában a kaprot középre teszem és azt veszem körbe az uborkákkal, mert akkor mindegyiket éri, közben lentebb és fentebb is beszórom a fokhagymákat éppen ahogy esik úgy puffan módszerrel. A végén a vastagabb kenyér sarkunkat vagy zsömlénket, egy gézbe vagy vászonba tekerve fektessük a tetejére, majd lassan öntsük rá a lobogó vizet. Ha csak magába tesszük a kenyeret, akkor a végén át kell szűrni a levet. Néphiedelem a napra tevés, elég, ha meleg helyen van. Így nem bánkódjon az, akinek nincs kertje, terasza vagy napos ablaka, mert a meleg konyha sarkában is elkészül. Bár az tény hogy a napon gyorsabban forr fel. Maga a napok száma függ a melegtől is. Nekem 3-ra volt szükségem.
És, hogy meglegyen a nyári hangulat ablakban fényképeztem :))))

16 megjegyzés:

Dia írta...

Hi-hi, pedig össze sem beszéltünk! :-) Isteni! :-)

Livi írta...

Bevezetést mintha én írtam volna :D

Ami írta...

Én is imádom :)

Mary írta...

Sajna én nem szeretem de biztos finom!

pitypang írta...

Én sem igazán szeretem,de kellene készíteni,mert a család szereti :)
eddig nem igazán tudtam,hogy is kezdjek neki:)
(fel kell forrnia???nem buggyan meg??:))

Bianka írta...

Köszönöm és annak is aki nem szereti

Andi nem buggyan meg, hanem csak érlelődik. Még ki is folyik, így alá kell tenni egy tányért.

ginko írta...

Nagy kedvenc! Szép képek!:)

egycsipet írta...

Én is, én is! :)))

DebiGabi írta...

Én is IMÁDOM!
Nagyon guszták lettek:))))

Andi/cuki írta...

Szeretjük mi is. De jó lenne a mai krumplis tésztához!:-))

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Araniel írta...

Fú de imásom én is. Szépen meg tudom eszegetni csak így magában is.

Gizi írta...

Nagyon guszta!! Az enyém is most lett készen, igaz már a 4. adag.:)))

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Eszt nagyon szeretem.......

Nely írta...

Foarte buni...cu usturoi si marar...
super! Premii frumoase te asteapta pe blogul meu. Pupici.

Ami írta...

Nézz be hozzám, kérlek! :)