2011. márc. 10.

Omlettes stefánia


Nagyon szertejük a stefániát a fasírtot vagy bármilyen ehhez hasonló ételt. Még pár hónapja láttam egy újságban egy hasonló megoldás, így gondoltam ki kéne próbálni, mert már látványra is lenyűgöző. A másik öröm a szívemnek, hogy végre többet süt a nap :)

40 dkg darált hús – sok fokhagyma – egy kevés hagyma – pirospaprika – bors – só – majoránna – 2 tojás – 2 zsömle – zsemlemorzsa
2 tojás – 1 dl tej – 1 bő kanál liszt – só – bors

A 2 tojást elkeverjük a többi hozzávalóval és vagy serpenyőben vagy egy kicsi-kicsi sütőpapíros tepsiben, mint egy piskótát kisütjük. Miután kisült tekerjük fel egyből egy konyharuhába, hogy a húsos tekerésnél ne törjön.
A fasírthoz elkeverjük a húst a tojással, fűszerekkel, áztatott zsemlével és kevés zsemlemorzsával. De ezt bárki ízlése szerint elkészítheti, vagy saját fasírtalapját használhatja.
Kiterítünk egy fóliát, arra elegyengetjük a fasírt húst, majd rátesszük a tojást. Óvatosan feltekerjük és jól áthempergetjük zsemlemorzsában. Egy kikent tepsiben 180 fokon letakarva 50-60 percig pároljuk majd tetejét levéve, készre sütjük.

13 megjegyzés:

Praliné Zsuzsi írta...

Nagyon ötletes! Meg tudnék enni pár szeletet belőle!

ginko írta...

Szó szerint én is ezt akartam írni! Nagyon ötletes, és nagy esélyt látok rá, hogy itthon is bevezethető!!!
Bianka! Köszi:)

ui.: mennyi idő alatt készül?

Ottis írta...

Nagyon mutatós!

Bianka írta...

Köszönöm nektek :)

Ginkó kb. 1,5 óra

Ditta tortái írta...

Hú,ha,én is bevállalnám szívesen,nagyon guszta lett,remek ötlet!:-)

családi tűzhely írta...

Csatlakozom az előttem szólókhoz.

Reka írta...

Hat ez aztan jol nez ki!!!!

Kati írta...

Szeretem az ilzen tekert-facsart ételeket, finomak és mutatósak is mellette, és az olajbogyó tökéletes kiegészítője.

Nelli írta...

Jut még nekem is belőle?:-)Látom mindenki vett már belőle!:-)

sara & Miki írta...

Arata apetisant.

trinity írta...

Gusztusos, a gyerekeim állandóan ilyesmit ennének:)

Jutka írta...

Nagyon guszta!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm