2012. máj. 19.

Kevés tejszínnel bolondított, spárgával töltött csirkemell


Nem kifejezetten a Food Revolution-ra készült (Jamie Oliver alapítványának kezdeményezése), de ha már úgy is a diéta utáni kiló megtartásán ügyködöm, így pont jól jött a hétvégi menüm része a mai esemény megünneplésére :)))) 2 adag
1 csirkemell – fél csomag zöld spárga (vékony szálú) – só – bors (vagy húsfűszer) – 4 gerezd kisebb fokhagyma – kevés vaj vagy margarin – 2 kanál főzőtejszín
A csirkemellet kettévesszük és vastagabb részénél kezdve mindkét részt felszúrjuk. Óvatosan, hogy ne lyukasszuk ki, de ha megtörténik, ne essünk kétségbe. Viszont nem kell a végéig, képezzünk inkább zsebeket. Használjunk zöld spárgát. Egy, mert sokkal mutatósabb, kevésbé fás mint a fehér és a legvégén nem kell megpucolni, csak az alsó fás részét kell letörni. Töltsük meg a csirkét. Dugjunk bele annyi szálat, amennyit csak tudunk. A rügyek lógjanak ki. Szórjuk meg sóval és borssal vagy használjunk tetszés szerinti húsfűszert. Tegyük egy vajjal kikent hőálló tálba, szórjuk körbe fokhagymával és a tetejére is vágjunk pár darabka vajat. Öntsünk hozzá tényleg csak egy korty vizet, mert a hús is enged majd levet. Fedjük le és 220 fokon kb. 15-20 percre tegyük párolódni. Ha letelt az idő vegyük le a takarást és fordítsunk rajta egyet. Hagyjuk sülni. Mikor kezd pirulni a teteje, fordítsuk vissza, adjuk hozzá a tejszínt, keverjük hozzá a kiengedett léhez, majd süssük készre. Érdemes egyszer kétszer átkeverni és meglocsolni a hús tetejét is. 

2 megjegyzés:

Katalin írta...

Nagyon guszta!

Gizi írta...

Nagyon tetszik így elkészítve!!! Veszek spárgát és én is megcsinálom.:)