2010. ápr. 26.

Eper torta, első igazi tortám :)



Hű nagyon mozgalmas volt a hétvége, nem is tudtam igazán a bloggal foglalkozni, így életem első igazán egy kicsit jobban kidolgozott tortájával szeretnélek meglepni titeket.
Vendégeink jöttek és nekik, meg magunknak is ezzel a tortával szerettem volna kedveskedni, ha már az időhiány miatt, igazából túl sok mindennel nem tudtam várni őket. El is mentünk este étterembe vacsorázni, ami egy másik bejegyzés lesz :)
Nos, a torta főzött krémmel készült, valamint meglepően édes, ízes eperrel
Készíthetünk és vehetünk is tortalapot. Én a következő recept alapján készítettem, de mindenki az arányokat a saját tortaformájához igazítsa. Az enyém nem olyan nagy, viszont magasabb piskótát akartam, így duplát készítettem. Ez az alap recept


Piskóta: 4 tojás – 10 dkg cukor – 25 dkg liszt – 10 dkg margarin – 4 evőkanál tejföl – 1 csapott evőkanálnyi sütőpor – egy fél citrom reszelt héja

A tojásokat külön választjuk és a fehérjét habbá verjük. A sárgáját a cukorral és az olvasztott margarint habosra keverjük, majd hozzáadjuk a száraz adalékokat és a tejfölt a végén gyengéd mozdulatokkal a tojásfehérjéket is, hogy ne törjenek meg. Beletesszük egy kikent, lisztezett formába. Előmelegített sütőben, az első pár percben nagyobb hőfokon, majd vegyük le 180 fokra és tűpróbával ellenőrizzük, hogy készvan-e.
Hagyjuk kihűlni, így előre is dolgozhatunk vele. Ha kihűlés után, túl száraznak tartanánk, locsoljuk meg egy kis sziruppal. Én általában teával szoktam. Most is egy ecsettel egy keveset nedvesítettem rajta



Krém: 25-30 dkg vaj – 3 tojás – 6 evőkanál liszt – 6 dl tej – 30 dkg cukor – kakaó – vanília esszencia – fahéj – rum

Gőz fölött duplafalú forralóban (vagy nagyobb edénybe egy kisebb hőálló tállal) a tojások sárgáját a tejet és a lisztet sűrű krémmé főzzük. Utána tegyük hűlni.
A vajat, cukrot, csipet fahéjat, mokkáskanál rumot habosra keverünk, majd hozzáadjuk a kihűlt tojásos krémhez. Utána úgy arányosítunk, ahogy akarunk. Nekem kevesebb kakaós krémre volt szükségem, így kivettem a negyedét és ahhoz kakaót szórta. Mindenki ízlése szerint tegyen bele, ki jobban, ki kevésbé szereti intenzíven az ízét. Cukrot már nem igényel.
A fennmaradt fehér krémünkhöz ízlés szerint, inkább jócskán öntsünk vanília esszenciát, majd még egy kis cukrot. Én egy kanállal tettem, de ezt is ízlés szerint fokozzátok. Kóstoljátok közben.
A piskótát szeletekre vágjuk. Ha, kell meglocsoljuk, majd megkenjük a krémekkel. Minden egyes szeletet a krémezés után, jól megpakolunk eperrel. Tetszés szerint díszíthetjük.



28 megjegyzés:

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Igazi!!!!Nagyon jo nez ki...bisztos nagyon finom is!!!!
Szep napot kivanok!!!

Gál Edith írta...

Hát ez gyönyörűen néz ki!!
Biztos fincsi volt!
Gratulálok!

Kiskukta írta...

Nagyon szép lett!

Kata írta...

A mi sütink már elfogyott, jönnék kóstolgatni szívesen:)

Niki írta...

Gyönyörű:)Gratulálok,legyél rá büszke:-DDD

Bianka írta...

Köszönöm Lányok :)))

Chef Viki írta...

A betyárját, ez mennyire gyönyörű lett! Gratulálok!

Adri írta...

Igazán szép első torta!!!!

családi tűzhely írta...

Hú de jól néz ki! Gratulálok!

Andi írta...

Jaj de szép!!!
Gratulálok!

Ami írta...

Gyönyörű lett! És milyen finom lehetett... nyami

Jutka írta...

Kérlek nézzél be hozzám, vár ott rád egy kis ajándék!!:)

Thrini írta...

Ügyes vagy! Első tortának igazán szép munka!!! :)

Bianka írta...

Köszönöm lányok :)

De mivel a benne lévő krémmel vonta be a külsejét is emiatt egy kicsit rusztikus lett :)))))

Melinda írta...

Gyönyörű! Gratulálok! Egyre gondoltunk a hétvégén, én is epres tortát sütöttem!

Jade írta...

Ha ilyen gyonyoru lett az elso, bizton allitom, hogy latunk mi meg sok gyonyoru tortat errefele. Szivbol gratulalok!

Andi/cuki írta...

Csodaszép,gratulálok!:-))

Ottis írta...

Nagyon szép szerintem is!

Liza írta...

Gyönyörűen díszítetted, és biztos fincsi is!

Brigitta írta...

Azta,nagyon szép,és milyan fini lehet!Imádom az epres sütiket!

Livi írta...

Óóó én is késő este tévedek ide nyáladzani :D Csodásan néz ki!

Gizi írta...

Nagyon szép lett a tortád, és látom nem sajnáltad ki a tölteléket sem. Szemezek még egy kicsit vele.:))

Bianka írta...

Nagyon szépen köszönöm

Ha nem annyira vajas és édes én sok-sok töltelékkel szeretem, hogy ne legyen száraz :)

egycsipet írta...

Első torta? És ilyen szép?!
Őstehetség vagy. :)

Vali írta...

hú én is elkóstolgatnám.

Raindrop írta...

Ájulat! :D
Annyira ügyes vagy, kész!

szepyke írta...

Jesszusom, ez csodaszép lett!

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm :)))