2010. jún. 24.

Na, mi ez?

Legyen az anyai, nagymamis, házi vagy éppenséggel menzás, mindig bárhol, bármikor jöhet. Szívem csücske. Mindig van indok a gyártására. Jaj de jó lenne, vagy csak ráfogom a tejre, hogy megromlik, ha nem használom fel, és már el is készítettem a következő adagot. Férj cukros kakaóval én inkább sok fahéjjal szeretem enni. Még úgy melegen, körbe-körbe haladva a tányér szélén kanalazva. Elkészítéséről túl sok mindent nem tudok írni, mert nem szoktam mérni csak érzésre szórom bele a darát, de, ha elmérem, akkor is a maradék tejjel fellazítom és főzöm tovább.
Tej – cukor – 2 vaníliás cukor – csipet só – búzadara – egy púpos kanál margarint

Az ízlés szerinti cukorral, vaníliás cukorral és csipet sóval felteszem forrni a tejet (kb. 1/2-3/4 l). Ha kezd habosodni, hullámozni beleteszem a búzadarát. Most meg nem megmondom, hogy mennyit is. Csak érzésre. Inkább kevesebbet. Legalább, 15-20 percig lassú tűzön, gyakori keverés mellett kell főzni. Ha nagyon sűrűsödne, öntsük fel tejjel, vagy, ha már nincs legvégső esetben vízzel. Annyira nem ront rajta , csak nem lesz olyan aromás és selymes. A végén mielőtt levenném a tűzről, mindig teszek bele egy kanál margarint, amitől sokkal lágyabbá és krémesebbé válik. Érdemes kipróbálni.
Na ugye, kitaláltátok, hogy a tejbegríz :))

27 megjegyzés:

Niki írta...

Hát persze hogy kitaláltuk...vagyis kitaláltam...én gyümölcs szörppel vagy lekvárral szeretem...tudod,a csoki...meg a kakaó...

családi tűzhely írta...

Dani fiam kedvence jó sok kakaóval. Én is inkább fahéjjal szeretem:)

Edó írta...

Nalunk is roppant nepszeru,mostansag a gyerekek csak uresen kerik.Ez itt istenien nez ki!

mandy tarragon írta...

Nyami :) Fahéjas cukorral nagyon szeretem.

Ami írta...

Nyah, ez egy örök kedvenc! Én csak simán tej+cukor+gríz módszerrel készítem, kissé hígabbra és fahéjas cukorral szeretem, mint Mandy :). Nem fogod elhinni, hogy pár hete én is gondolkodom azon, hogy kéne egy grízes posztot írni :) . De most megtetted helyettem!:) Nyami, megyek és összedobog egy adaggal, vagy inkább kettővel :DDD

Brigitta írta...

Hmmm,nagyon szeretem! Én is a fahéjasra szavazok! Emlékszem gyerekkorunkban mindig olyan szörnyű rondán összekutyultuk.:))))
Ma már nagyon akkurátusan kivülről befelé haladunk.:)Időszerűlenne már régen készítettem.

Andi írta...

15-20 percig? Tényleg? Én kb 2 percig vagy addig se....
margarint se szoktam...A férjem nagy kedvence, ki fogom így próbálni.

Chef Viki írta...

Kizárólag kakaós cukorral, de körbe-körbe haladva :-))

Én is csak pár percig, mint Andi! Sőt az se baj, ha picit csomós marad :-D Meg ne kövezzetek :-)))

Araniel írta...

Nyahh...imádom :D
Csatlakozok Chef Vikihez, kakaós cukorral, kívülről befelé :) Én is bírom benne a csomókat :D

Livi írta...

Nyamiii :))))
Menzás tejbegríznek mi lehet a titka?:) Az teljesen más mint a házi...nem?

Bianka írta...

Köszi Lányok!

Én is csomósan szeretem, de nekem sosem sikerült gyártani bele, pedig gyermekkoromban direkt nagymamámat kértem, hogy legyen benne :)

Menzás? Talán a nagy mennyiség

Nekem a 2 perc után még kemény marad a dara. De lehet, hogy majd kipróbálom úgy is

Névtelen írta...

Nagyon guszta! Imádom a tejberizst és grízt, gyerekkori kedvencem. Ma már 3x megnéztem a képet, és epekedek. :-)

Mary írta...

Én amibe cukor kerül mindent pontosan mérek. Margarin helyett vajat teszek de ez szokás kérdése.
Nagyon jól néz ki jöhet egy tányérral!

Jade írta...

Csodasan nez ki! En sem szoktam merni, csak ugy talalomra teszem a hozzavalokat. Dragam nagy kedvence...

Reka írta...

Egy par evig mindennapi reggelije volt a lanyomnak. Most mar nagyon ritkan keri, szerintem megunta :-)))). Amugy en kb 5 percig fozom csak. Allitolag az ovodaban finomabbat esznek, ott vanilia pudingot is foznek bele :-)))).

Bianka írta...

Mindnekinek köszi

Felhőlány írta...

Ezer éve nem ettem tejbegrízt... valahogy eszembe sem jutott... De ezek a képek! Annyira guszta, hogy holnap reggelire elkészítem! :)
Én is inkább a jó sok kakaós-(kevesebb) cukros keverékkel szeretem, gondosan kívülről befelé haladva... De nem mondom, hogy a fahéjasat visszautasítanám... :))

Ami írta...

Kész kis véleménykutatás jött össze Bianka! :)Már annyian írják a margarin/vaj hozzáadását, hogy ki fogom próbálni. Én is kb 5 percig főzöm és hígra hagyom, így miután lehűlt sem lesz kemény. És persze, külön szertartás a megevése is, már írták előttem, kívülről, körbe. :)
Nyami! Imádom :)

Juci írta...

Csokisan, ízzel, vagy fahéjjal megszórva ellenállhatatlan!!!!

Csibe írta...

Imádom, de nálunk csak tej, cukor, gríz megy bele.
Kismanóm születése után fél évig szinte ezen éltem (a várandóság alatti diétát bepótolandó :))

Kata írta...

Ez valami csodás!!!!!!
Kakaóval,fahéjjal.........teljesen mindegy!!!!! csak is körbe-körbe!!!

Vali írta...

Bárhogyan jöhet. Főleg én eszem a család nincs oda érte.
Vajat még sosem tettem bele, de a jó pap is holtig tanul.

Zsuci írta...

Próbáltál már sütit sütni belőle? Nagyon ott van!!!

http://zsucikonyha.blogspot.com/2010/01/grizes-suti.html

Zsiri írta...

Rengeteg kakaóval,imádom :)

Bianka írta...

Köszönöm :)))

Látom mindenkinél körbe-körbe ;)
Izgalmas sütinek ki fogom próbálni

e-agi írta...

Szia Bianka!
Most nézem a blogod és képzeld, pont tegnap csináltam tejbegrízt! :))
Vajjal még én sem próbáltam, majd legközelebb! Én kakaós-fahéjasan szeretem legjobban! És kiskoromban sem kavartam sosem össze, csak szépen körbe-körbe haladtam. :)
Csodásak a képeid, nagyon ügyi vagy!!
e-agi

Névtelen írta...

Mi tejbepapinak hívjuk :) Nyami :)))