2010. okt. 18.

Pórés, bundás csirkemell, salátával

Nagyon szeretjük a bundás húsokat. Jó tudom nem a legegészségesebb az olajban sült változat, de ez van. Igazán csodás ízvilága lesz tőle és nagyon sokféleképpen variálható. Hogy egy kicsit kompenzáljuk az olajban sütést, salátával tálaltam. Azért férjnek jutott egy kis krumplipüré is, hiszen még is csak egy megtermett férfiember :) Hasonlót már készítettem, de ez egy újabb változata.
1 csirkemell – liszt – 2 tojás – egy arasznyi póréhagyma – 1 gerezd fokhagyma – só – bors – petrezselyem – 1 ujjnyi reszelt sajt – 2 kanál tejföl – 4 dl víz

A csirkemellet vékony, ujjnyi szeletekre szeljük, majd sózzuk és megforgatjuk lisztbe. A tojásokat felverjük, elkeverjük fűszerekkel, fokhagymával, tejföllel, póréval, sajttal. Adjuk hozzá a vizet és annyi lisztet, hogy egy majdnem tejfölhöz hasonló sűrűségű masszát kapjunk.
A hagymát szeljük hosszan négyfelé, majd vékony szeletekre. A hús szeleteket bőven mártsuk a bundába, majd bő forró olajban süssük készre. Salátát mindenki ízlés szerint készítse. A miénk póréhagyma, paradicsom, paprika, jégsaláta, fokhagyma, retek, fűszerek, majonéz, tejföl kompozíciója .

16 megjegyzés:

Tücsök Bogár írta...

Mehetnék hozzád ebédre ? :)))

Gizi írta...

Nagyon guszta!!! Mi is szeretjük a bundás husikat, olyan finom szaftos marad. Én is bejelentkeznék ebédre, ha még esetleg jut belőle.:))

Bianka írta...

Köszi lányok, jöhettek! Sajnos sali már nincs hozzá :)de még van egy kis burgonyagombócos leves azzal tudok szolgálni mellé :)

Nelli írta...

Még talán nekem is jut!De ha nem, beérem a burgonyagombis levessel is!:-)

Unknown írta...

Eszméletlen jól hangzik.. szerintem ma kipróbálom.. o)))

Zsiri írta...

De jó kis recept! Gyűjtöm az ilyen jó kis recepteket, mi is szeretjük bundázni a husikat.

Mary írta...

De jól néz ki! Én ma cukkinit és gombát bundáztam!:)

Ildy írta...

Ez jóóóó!

Ami írta...

Én is szeretem :) CSak panírozni nem annyira...

Csibe írta...

Én is mennék kóstolni, ha lehet :)

Brigitta írta...

Rohanok egy falatért! Imádom!:))

trinity írta...

Szuper lett!!!!

Reka írta...

Beneveznek egy ebedre hozzad !!!! Ngayon guszta !!!!

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm
Ami az a jó benne, hogy nem igazán kell panírozni, csak kézzel belemártani :)

geta írta...

tare bine arata!am sa incerc si eu!

Dia írta...

Azta! Ez csudijó ötlet!