2010. dec. 11.

Kelbimbóval töltött gomba, besamel mártással

Hű mindkettő szívem szottya, vagyis nagyon szeretem. Főleg, ha jó fokhagymásra van ízesítve. Valahogy a kelbimbó és a fokhagyma nálam egy párost alkotnak. Igazán izgalmas kis recept. Nem csak főételnek, de meleg előételnek is lehet tálalni, ünnepi asztalon is megállja a helyét valamint köretnek egy roston sült hús mellé. 2 főre

8 nagyobb fej gomba – 16 szem kelbimbó – sajt – 2 gerezd fokhagyma – ételízesítő – só – 5dkg vaj – 1 púpos kanál liszt – tej – szerecsendió – bors – majoránna – metélőhagyma
Egy kis vízben előpároljuk a kelbimbókat. Teszünk hozzá ételízesítőt és egy préselt fokhagymát. Nem kel agyonfőzni, hagyjuk roppanósra, mert majd még megy a sütőbe. Ha megvan, szűrjük le és vágjuk négyfelé.
Közben készítsük el a besamel mártásunkat. A vajat megolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet és annyi tejet, hogy főzés közben egy sűrű mártást kapjunk. Sóval, borssal, egy kisebb préselt fokhagymával, frissel reszelt szerecsendióval és majoránnával ízesítjük. Én még tettem hozzá egy kis szárított metélőhagymát, de az nem fontos.
A felét öntsük egy kivajazott sütőtálba. A megtisztított gombafejeket a szószra tesszük, majd mindegyikre jól megpúpozva a kelbimbókat. A maradék besamellel öntsük nyakon a töltött gombát, majd bőven szórjuk meg sajttal. Fedjük le és tegyük fél órára a sütőbe. Majd fedő nélkül süssük készre.

18 megjegyzés:

Névtelen írta...

Remek

Ottis írta...

Recept mentve, mert nagyon tetszik!

Hobbychef írta...

A gombát nagyon szeretem, sokfélét csináltam már,töltve is, de ilyet még nem. Isteni! Okvetlenül kipróbálom.

Lazac írta...

Nekem is kedves ízek :):)

Viki írta...

A gomba is, a kelbimbó is jöhet, a többit is mádom, igy aztán küldheted a maradékot :))))

Mézigörl írta...

Bombasztikus! Ki fogom próbálni! :-))

Liana10 írta...

Apetisant!

sara & Miki írta...

O reteta minunata. Week-end placut!

Gizi írta...

Nagyon guszta!! Már viszem is a receptet.:)

Reka írta...

Inycsiklandoan nez ki !!!!

Bianka írta...

Mindenkinek nagyon szépen köszönöm

Ditta tortái írta...

Nagyon guszta,és változatos ételeket készítesz,nagyon tetszik az egész blogod,de szerintem talán már mondtam is,gratulálok!:-)

Zsuci írta...

Milyen jó ötlet!

Mary írta...

Nagyon fincsi! :)

Mónika írta...

Nagyon finom lehetett.:))

Nea írta...

Szia Bianka!

Kérlek holnap reggel (13-án) nézz be hozzám, meglepetés vár!

Bianka írta...

Köszönöm Lányok!

Nea jaj külön köszönöm

Foodafok írta...

Köretnek is, de akár egy meleg előételnek is kiváló. Ügyes!