2011. okt. 20.

Túrós pogácsa (sokadik)

Nagyon finom ez a túrós pogácsa, mindenkinek ajánlom egy feltétellel, hogy csak az álljon neki, akinek temérdek ideje van, hiszen több órán át kell készíteni. Vagyis pontosítva nem is a munka a hosszú, hanem a pihentetési idő. Én az eredeti recept felét készítettem és így is nagyon sok lett belőle. A képen látható mennyiség 1,5X-e. Így ide is azt írom le. A recept Limarától származik.
0,5 kg liszt – 12,5 dkg vaj – 1 tojás – 25 dkg túró – 1,5 kiskanál só – 1 csomag száraz élesztő vagy fél kocka friss élesztő – nagy pohár tejfölnek a fele – 1 csapott teáskanál cukor + 1 tojás – sajt vagy szezámmag


Minden hozzávalót hűtő hidegen használjunk kivéve a tejfölt, amit langyosítsunk fel, és keverjük el benne a cukrot és az élesztőt. A többi hozzávalót morzsoljuk össze, majd mehet bele a tejföl. Könnyen kezelhető, formázható rugalmas tésztát kell, hogy kapjunk, így ha szükséges adjunk hozzá még tejfölt. Ha készen vagyunk, nyújtsuk kis és hajtogassuk össze, majd tegyük egy órát pihenni, utána újra hajtogassuk és újra egy óra pihenés. Ha már tűkön ülünk, mert de jó lenne enni belőle, nyújtsuk egy ujjnyi vastagra, majd szaggassuk ki (feles pohárral szoktam :) és helyezzük egy sütőpapíros tepsire, majd meleg helyen újra pihentessük 1,5 órát. Ugye már tépjük a hajunkat, de megéri. Ha szépen megkeltek kenjük le a felvert tojással és szórjuk át sajttal. Nos, nekem azért nem lettek olyan szépek, mert nem olvastam végig a receptet és a 1,5 óra kelesztési idő előtt kentem és szórtam meg , ami ezután már nem engedte olyan szépen megnőni :) Nos, ha letelt az idő 180 fokos előmelegített sütőben 14-15 percig süssük késze.

5 megjegyzés:

Petra írta...

Szuperguszta. :)))

Éva írta...

Nagyon guszta! Nem próbáltad még élesztő nélkül, akkor nem kell várni vele és az is nagyon finom!

trollanyu írta...

Már megint a túró:) De hiányzik, pedig imádom a túrós pogit is.Nagyon guszták.

Viki írta...

A túróspogival én is így tudnék csak megalkudni, ha elfelejteném az utólsó másfél óra pihentetést :) Annyira szeretjük, de ehhez tényleg reggel kell hozzáfogni, ha ötórai teára várunk vendégeket, turóspogival :))

sara & Miki írta...

Mi-ai facut pofta. Pup!