2012. márc. 12.

Stíriai metélt

Most készítettem életemben először, de mivel várakozásaimat felülmúlta, főleg, hogy könnyű elkészíteni, gyakran lesz majd a menün.
A receptet Babette Főztől szereztem. Bevallom féltem, hogy hogyan fog viselkedni a túrós massza, hogy nem-e fog összeragadni főzés közben, sütésnél nem-e lesz kocsonyás stb… DE NEM :)
Tészta: 500g túró – 20 dkg liszt – 1 tojás – 1 kanál tejföl – 1 vaníliás cukor
Krém: 3 tojás – 3 dl tejföl – egy kisebb citrom felének a héja – 2-3 evőkanál cukor (ízlés szerint) – 2-3 vaníliás cukor (ízlés szerint) – 4 dkg lágy vaj v. margarin – 1 kanál zsemlemorzsa szórásra A tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, majd kb. fél cm vagy annál vékonyabb vastagságúra nyújtjuk. Egy cm széles csíkokat szelünk, majd egy ujjnyi hosszúra igazítjuk. A már kész, felszeletelt tésztát forgassuk át lisztben, mint amikor csipetkét készítünk, hogy ne tapadjanak össze. Tegyük sós, olajos forrásban lévő vízbe, majd amint feljött a tetejére le is szűrhetjük.
A kémes masszához, ami össze fogja majd az egész desszertünket a tojásokat kettévesszük, a fehérjét habbá verjük, a többi alapanyagot összekeverjük. A legvégén óvatosan hozzáadjuk az előre felvert habot és kifőtt tésztát. Kenjünk ki egy hőálló tálat, szórjuk meg zsemlemorzsával, majd öntsük bele a kész keverékünket. 180 fokos előmelegített sütőben, 25-35 perc alatt készre sütjük. Érdemes tűpróbát végezni.

9 megjegyzés:

Babette írta...

Nagyon finomat sütöttél!!!

Adél írta...

Nagyon guszta. Sok helyen láttam én is,egyszer hátha terítékre kerül nálunk is.

Édeskonyha írta...

egy kedves családtagom áradozik mindig, hogy a stíriai metélt így meg úgy és az milyen finom és még sosem csináltunk. Lehet ez alapján elkészítem guszta lett a Tied nagyon.

Kati írta...

Nagyon szép, és a tálad is:)

Ditta tortái írta...

De nagyon finom is,nagyon guszta lett!

pitypang írta...

Imádom!!!!!!!!!!!!!:):)

Vicuska írta...

Én sem kóstoltam még, itt a hosszú hétvége, lehet elkészítem tőled! :)

Norika írta...

Szia!
Van Neked valami a blogomban :)

Jutka írta...

Szuperül néz ki!