2010. máj. 3.

Brassói

Már egy hete vágyom egy jó kis brassóira, aztán valahogy, mindig elmaradt. Hétvégén viszont már nem bírtam magammal és elkészítettem, férjem legnagyobb örömére is.

Sertés hús, de lehet csirke is – sok-sok fokhagyma – 1 hagyma – 1 paprika – 3 ujjnyi szalonna – só vagy ételízesítő – bors – majoránna – pirospaprika egy kis olaj
Egy leheletnyi olajon (hogy ne égjen oda a szalonna) zsírjára pirítjuk a kockákra vágott szalonnát, majd következhet a hagyma, paprika. Ha üvegesre dinszteltük, megfűszerezzük borssal, majoránnával, kevés pirospaprikával, majd felöntjük egy kis vízzel. Az ízlés szerint felszeletelt (általában kockákra, de láttam már sok csodát :) ) húst hozzáadjuk, sózzuk, majd telenyomjuk sok-sok fokhagymával. Minél többel annál jobb. Kis lángon kevés vízzel készre pároljuk, mert az a lényeg, hogy a végén, zsírján maradjon és egy kicsit süssük meg. A legjobb frissen házilag készített sült krumplival tálalni. Mi nem szoktuk összekeverni, pedig alapjáraton kell :)

20 megjegyzés:

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Ez Isteni!!!Füüü de ehes vagyok!!!!

egycsipet írta...

Ááá, ezt mennyire csípem! :) Csak azt a rengeteg krumplit ne nekem kellene sütni hozzá... :D
Én "fehérre" csinálom, nem ettem még így, de tuti nagyon finom így is!

mandy tarragon írta...

Ó, de jól néz ki :)

Livi írta...

Én is kérnék belőle ha szabad :D

Chef Viki írta...

Szeretem, de szeretem!!! Én is fehérre szoktam :-)

Niki írta...

Nagyon guszta:)

Niki írta...

Nagyon guszta:)

Bianka írta...

Köszi Lányok :)

pitypang írta...

Óóóó,kérlek,ilyet kérek!!:)

Andi írta...

Isteni kaja, éhes is lettem...Megyek is megnézem a hűtőt! Így este fél 10-kor. Te vagy a hibás hogy most ennem kell valamit! :-)

Gizi írta...

Nagyon guszta!!!! Mi sem szoktuk összekeverni, így sokkal gusztusosabb.(szerintem) Jó hogy eszembe juttattad, már nálunk is nagyon régen volt. Köszi az ötletet!!:)

Jade írta...

Jajj, mi is nagyon szeretjuk, bar nem is tudom mikor keszitettem utoljara! Koszi, hogy eszembe juttattad! Nagyon jol nez ki! Olyan csodas dolgokat keszitesz!!!

Bianka írta...

Köszi Lányok, nagyon jól esik

Dia írta...

Imádjuk! Bár Én teljesen máshogy csinálom!

Ami írta...

Naggyon guszta! Képzelem, milyen finom lehet :)

Raindrop írta...

EZ
TÖBB
MINT
SOKKOLÓ!

Bianka írta...

Köszi :)))))

szepyke írta...

Ok, már késő van, de holnap ebédre csomagolhatnál belőle. Ez az egyetlen olyan sültkrumplis kaja, amit simán melegítve is szeretek!:)

Gicus írta...

Azt hiszem kipróbálom a brassói receptedet. Nagyon fini lehet.

Marika írta...

Kíváncsi voltam, más hogyan készíti a brassóit. Hát örülök, hogy megnéztem, mert nagyon jól néz ki, a recept is jól hangzik, mi nem egészen így szoktuk, de ezt is ki fogom próbálni! Nagy kedvenc nálunk is!