2010. jún. 28.

Tojásos galuska (nokedli)

Most készítettem életemben először. Hiszen a csirkénél sikerült végre, valami emberi állagot adni a nokedlimnek. A pörkölt-köret nem volt arányban egymással, így maradt még kétadagnyi a tésztából, amit lefagyasztottam válságosabb időkre. Nos elérkezett az a bizonyos pillanat. De nem a válság miatt, hanem mert időhiányban szenvedtünk és nem volt idő főzőcskézni. Gyorsan ötleteltem, már igencsak korgó gyomrunknak.
Kövezettek meg, de igénybe vettem a mikró áldásos hatását a gyors olvadás szempontjából, majd összeállítottam az életmentő menünket :)

Nokedli készítését
ITT találjátok.
Két személyre egy kb. nagyobbacska ételhordó doboz nokedli tartalomhoz, 5 kisebb vagy 4 nagyobb tojást felverünk egy kis sóval (tojásonként kb. egy csipet). A nokedlit egy kis olaj vagy zsír hozzáadásával felforrósítjuk, majd megszórjuk borssal és mehet is bele a tojás. Gyors mozdulatokkal készre sütjük a tojáskeveréket. Már tálalhatjuk is. Az egész tészta adaghoz, ha célirányosan gyártjuk legalább 8 tojás szükséges.
Természetesen, aki nokedlit készít, még számoljon rá legalább egy negyed órát, de akkor is fél óra alatt készen van az egész ételünk.
Friss salátával a legfinomabb, de most kovászos uborkával és csalamádéval is beértük :) És igen hiába a nagy sietség, de egy gyors fényképezkedés belefért :)

7 megjegyzés:

Gizi írta...

Szuper jól néz ki!!! Imádom a tojásos nokedlit, főleg salátával, de most megenném kovi ubival is ha kaphatnék.:))

szepyke írta...

Induuuuuuuuuuuulok!:)))))

Amikor egyszer még megboldogult lánykoromban stoppal elmentünk Rómába, az egyik pasi, aki hazafelé felvett, megengedte, hogy felhívjam anyukámékat a kocsiból... Nálunk az is csoda volt, hogy a lakásban van telefon, az, hogy a kocsiban.. hát...
És mit kértem, hogy mi legyen a kaja, mire hazaérek??? Tojásos nokedli. Nincs az a mennyiség, amit ne tudnék megenni.. Pörkölttel... Jáááááááj!:)

Judy (Erzsébet Iudith Fat) írta...

Jaj de jó néz ki!!!!
Külgyél már nekem is egy párat!!!!Muszáj lesz el késziteni!!!

Krisztu írta...

Guszta lett, én is kérek!!!!

Dia írta...

Jó, hogy eszembe juttattad!

Niki írta...

nagyon guszta:)))
Nincs abban semmi hogy a mikróban olvasztod ki a fagyasztott cuccost...én is ilyenkor ezt veszem igénybe...:))))

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm, még van egy adaggal ki jön megfelezem :))