2010. okt. 12.

Rántott túrós palacsinta + díj

Már nagyon rég óta tervezem az elkészítését. Sós változatot már ettem a családon belül, de édeset még sosem. Hétvégén csülkös bablevest főztem és remek ötletnek tűnt második fogásnak. Azt hiszem megérte a kisebb pepecselést, mert nagyon finom és tartalmas desszert kerekedett ki belőle. Még vendégvárásra is izgalmas. Idő hiányában nem készítettem, de sodóval vagy valami krémmel is remek összeállítás.

Palacsinta: 2 tojás – víz – liszt – 1 vaníliás cukor – egy csapott kanál cukor vagy nagyobb kiskanál – csipet só – liszt – egy nagyobb lögyböletnyi olaj + olaj a sütéshez
Töltelék: 500 g túró – 2 vaníliás cukor – ízlés szerinti cukor – citrom reszelt héja – 2 tojás
Bunda: liszt – 3 tojás – zsemlemorzsa – olaj
A palacsinta adalékait elkeverjük (mennyiséget nem tudok mondani, mert érzésre készítem), majd egy felforrósított tapadásmentes serpenyőben egy merőkanálnyi adagokat kisütünk. Ha nincs tapadásmentes serpenyő, akkor tegyünk alá pár csepp olajat. A hagyományos palacsintánál egy kicsit vastagabbat süssük, hogy ne szakadjon a következő műveletek alatt.
A töltelékhez a tojások sárgáját, a cukrokkal habosra keverjük, majd adjuk hozzá a túrót és a citrom reszelt héját. A tojások fehérjét felverve, óvatosan keverjük hozzá, majd töltsük meg a palacsintákat. Behajtjuk egymásra lapolva a két szélét, majd a másik kettőt rá. Egy borítékszerű formát kapjunk. Majd óvatosan panírozzuk be (liszt, tojás, zsemlemorzsa). Dolgozzunk kézzel, hogy a palacsinták ne essenek szét, valamint jól-jól tapasszuk rá a bundát. Utána bő forró olajban süssük készre. Ha kész tegyük itatós pappírra, majd magában vagy mártással tálaljuk. Melegen frissen a legjobb.
Debigabitól is kaptam egy kedvet díjat,amit nagyon, nagyon szépen köszönök. Ajánlom minden kedves blogtársamnak, valamint Diának, hogy erőt adjon a költözés fáradalmaihoz és kitartást a mindennapi kihívásokhoz.

12 megjegyzés:

Mézigörl írta...

Űhhh, nem találok szavakat...isteniiii:-D

Dia írta...

Szuper a palacsinta!
A díjat köszönöm, nagyon jól esik! Amint lesz időm, kiteszem!

Nelli írta...

Nagyon fincsi lehet!A palacsinta is az a fajta étel ami nagyon sokféleképpen variálható.

Gál Edith írta...

Nagyon finom lehet...

Csibe írta...

De jó! Sós formában már én is rántottam, de édeset még nem...

judy írta...

Jaaaaj de jo nez ki!!!!!Bisztos nagyon finom!!!

Kata írta...

Édeset még én sem próbáltam...

Ottis írta...

Na ezt megenném most szívesen!

Ildy írta...

Remek!

Ildy írta...

Remek!

Reka írta...

Nagyon jol nez ki !!!!

Ildy írta...

Nyomatékosítom: remek!:)
(Bedöglött a gugli, bocs)