Szeretem a szűzpecsenyét. Ki ne szeretné, hiszen nem csak finom, de könnyen és gyorsan elkészíthető milliónyi formában. Itt az egyik lehetséges változat. Bár belsőleg nem lett tökéletes, aminek le is írom az indokát, a másik szépséghibája, hogy mivel nagyon siettünk sütőből kivéve egyből szeleteltük …. De hát ezekből okul az ember :)
1 szép darab szűzpecsenye – 3-4 kanál mustár – só – bors – fél deci olaj – leveles tészta – 1 tojás – szezámmag – lenmag Ha nagyon hosszú lenne a húsdarabunk vágjuk ketté. A sóból, mustárból, borsból és olajból készítsünk egy pácot, forgassuk bele a húst és hagyjuk minimum egy órát pihenni. Minél több ideig áll annál jobb. Ha letelt a számunkra megfelelő idő, serpenyőben süssünk kérget a húsra. De ne égessük meg :). A leveles tésztát nyújtsuk vékonyra, majd helyezzük rá a húst. Ha két darabunk van, akkor a tésztát vágjuk ketté. Na, most itt volt nálam a bibi, hogy túlságosan beletekertem a húst, így nem sült át olyan szépen a tészta. Nem kell körbetekerni, hanem elég a húst becsomagolni, mint egy batyut. A tészta széleit kenjük meg felvert tojással, majd helyezzük egy sütőpapíros vagy kikent tepsire. A külső részét is kenjük át, majd szórjuk meg magvakkal. 180 fokos előmelegített sütőben kb. 40 percig süssük. Ha a teteje nagyon égne, lazán fedjük le fóliával. Én krumplival és friss uborkás, paradicsomos, paprikás, hagymás salátával tálaltam.

12 megjegyzés:
Nagyon jól néz ki, fincsi lehet!
Juj,de finom,mesésen néz ki!
Arata apetisant.Pup!
Nagyon jó recept! Guszta!
Nagyon jó ötlet!!!
Isteni! Nagyon szeretem
Nagyon guszta! :)
Étvágygerjesztően néz ki!
Nagyon jól néz ki.
Nagyon guszta!
Nézz be hozzám, van egy kis meglepetésem :)
Atyám, de jól néz ki! Szerintem nincs benne látványra sem semmi hiba. Tetszik a recept, finom. :)
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm
Megjegyzés küldése