2010. nov. 30.

Baconba göngyölt, májjal töltött csirkemell

Egy nagyon kényelmesen és gyorsan elkészíthető étel. Még kezdő háziasszonyoknak is ajánlom vendégvárásra, mert igazán nagyot fognak alkotni vele. A férjem kifejezetten nem egy töltött húsevő, de ezt még ős is szívesen megeszi. 2 főre 1 nagyobbacska csirkemell – 2 maréknyi csirke máj (sajnos nem mértem le) – majoránna – 1 hagyma – 1 paprika – 4 fokhagyma – só – bors – húsfűszer – baconszalonna - 2 ujjnyi szalonna – pirospaprika Kezdjük a májjal. A szalonna kockákat zsírjára pirítjuk, majd hozzáadunk egy felaprított fél hagymát és paprikát. Megdinszteljük, belepréselünk egy fokhagymát, megszórjuk borssal, majoránnával. A nagyobb kockákra vágott májat ezen az egyvelegen pár percig átpirítjuk, majd végezetül megszórjuk egy kevés pirospaprikával és sóval. Tovább ne süssük. A csirkemellett két félre szedjük, a feleket hosszanti irányba kettévágjuk, de nem átvágjuk. Óvatosan megklpfoljuk, hogy ne lyukadjon ki. A külsejét enyhén szórjuk meg húsfűszerrel. Óvatosan, mert a májat is fűszereztük és a baconnak is van, egy alap sóssága. Inkább fogyasztásánál igazítsunk utána. Az egyik felére halmozzunk egy adag májat, a hús másik felét meg ráhajtjuk. Az egészet baconszalonnával betekerjük. Nekem egy mellre három csík kellett. Egy kiolajozott tepsibe fektetjük. Ha úgy érezzük, hogy ez nekünk nem megy, tekerés előtt tűzzük meg a batyunkat hústűvel. A tepsibe a hús mellé tegyük a maradék hagymát, paprikát és fokhagymát, öntsünk hozzá egy kis vizet, majd 180 fokos előmelegített sütőben fedő alatt kb fél háromnegyed óráig pároljuk, majd fedő nélkül süssük készre.

12 megjegyzés:

Praliné Zsuzsi írta...

Isteni! A majat magaban nem nagyon szeretem, tul tomeny, de igy tokeletes a csirkehez!

DebiGabi írta...

Nyami!
Ez egy igazán nekem való finomság!

családi tűzhely írta...

Nagyon guszta darabok:)

Ami írta...

Fincsi! :)

Csibe írta...

Tetszik nekem is, nagyon!

ivan írta...

Nagyon jól néz ki. Ahogy elnézem, nem sajnáltad belőle a májat,ezután a "falat" után,"ide nekem az oroszlánt!"

Belly írta...

Nagyon finom lehet!

Raindrop írta...

Hát, igen jó dolga van a férjednek! :) Az emberes kajáid örökké levesznek a lábamról!
Remek recept!

Mézigörl írta...

ÓÓÓ, te jó ég! Fergeteges! :)))

Bianka írta...

Mindenkinek köszönöm

Dia írta...

Isteni!

Nelli írta...

Minden van benne ami finom!:-)Listámhoz adtam!