Ilyen melegben, nem szeretek sokat állni a konyhában, így ha megoldható egytálételt szoktam főzni, amihez elég friss kenyeret fogyasztani. Nagyon sok receptet nyálaztam át, hogy is készül a chili con carne. Innen-onnan csipegettem, majd kialakítottam a saját ízlésünknek megfelelő receptet.
0,5 kg darál hús (marha vagy sertés) – 1 nagy hagyma – 1 paprika – 4 gerezd fokhagyma – só – bors – pirospaprika – majoránna – oregáno – 1 púpos kiskanál kakaó – csipet fahéj – 1 dl bor vagy sör – húsalaplé vagy ételízesítős – 2 ujjnyi szalonna – 2 nagy konzerv paradicsom vagy 4 kicsi – 3 konzerv vörös baba (leve nélkül) – cukor - 1 kisebb babérlevél
Az elején úgy kell nekiállni, mintha sima bolognait készítenénk. A szalonnát kockákra vágva megpirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, paprikát, 2 gerezd fokhagymát és összedinszteljük. Megszórjuk borssal, kevéske pirospaprikával, majoránnával és oreganoval. Gyorsan felöntjük egy bögre vízzel, hogy a paprika ne égjen oda, majd hagyjuk pár percet rotyogni. Utána beletesszük a darált húst, a maradék 2 préselt fokhagymát, az alaplevet és készre főzzük. Az alaplevet úgy tegyük, hogy a végére lefőjön, és számoljuk hozzá a bort is. A sóval már óvatosan bánjunk, inkább a végén kóstolás után, hiszen a lé is sós. A fokhagymát lehet fokozatosan is adagolni, mivel nem mindenki szereti az erős ízét. ¾ készenléti állapotban adjuk hozzá a fahéjat, kakaót, és jelen esetben vörös bort. Amikor kész a hús, hozzáadjuk a paradicsom pürét, leszűrt babot és ízlés szerinti cukrot. Kb. még öt percig rotyogtassuk és készen is vagyunk. Paradicsompüré után már könnyen odaég, figyeljünk rá!
3 megjegyzés:
Nagyon jól néz ki!
Családi kedvenc!:-)
Köszönöm
Megjegyzés küldése